Létezésem minden apróbb mozdulata... mintha valami átok sújtotta volna. Minden álmomban sötét volt, elveszett voltam, szaladtam, egyszer hirtelen megtorpantam és síkoltottam, hangosan. Éreztem ahogy a könny cseppek végig gurulnak az arcomon, szinte égettek, úgy égett az arcom tőlük, mintha sav mardosta volna. Elvesztem.... egyedül vagyok. Szaladok tovább, közben ordítok, magam sem értem mit, eltorzult a hangom, csak ordítok. Futás helyett hírtelen zuhanok, a hangom még élesebbé válik a könnyem még égetőbbé. Fel riadtam! Ez csak egy rossz álom! Ziháltam, alig kaptam levegőt, a testem meg feszült úgy éreztem rögtön megfulladok. A hajamat túrtam, s közben azon gondolkoztam, vajon mit követtem el az életben, hogy isten ilyen gonoszan sújt le rám. A sötét szobán végig botorkáltam, kerestem a fürdőszoba ajtaját. A tükör elött állva, magamra pillantottam, úgy festettem mint egy megnyúzott veréb. A bőröm sápadt volt, a rubin vörös hajam kócos, a szemeim kisírtak voltak. nem éreztem magam sem szépnek, sem ki pihentnek. A rémálmaim immáron két éve tartottak. minden este ugyan azt éltem meg, és minél többször meg élem annál többször érzem azt , hogy emberi létemnek lassan mintha vége lenne. A barátaim, a családom ... szépen lassan eltüntek az életemből. Nem az ő hibájuk volt ... én nem voltam képes a kapcsolatok fentartására. Elakartam menekülni, mint egy űzött vad. Nem akartam látni a sajnálkozásukat, nem akartam hallani a bátorításukat, nem akartam tőlük semmit. Itt maradtam a New Yorki lakásban, bár minden napot itt pokolként élem meg. De haza nem mehettem... vagyis minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy a családom fürkésző pillantásait elviseljem. Nem akartam látni apámat ahogy, minden nap újra és újra az álomba issza magát, anyámat ahogy sajnálja az elveszett éveket és engem. Engem hogy mi történt velem..., hogy egy csődöt mondott ember lettem. Pedig minden olyan szépen indult. Mint a mesékben. Ilyenkor amikor fel riadok az éjszaka közepén, vissza fekszem az ágyba. Az oldalamra fordulok és bámulom a csillagokat a hatalmas ablakon keresztül, néha késő éjszaka már tisztán kivehetők a csillagok kvéve amikor a város fénypompában úszik, mert akkor eltompul az a milliónyi kis fénypont a sötét égen. Sokszor beszélek hozzájuk, persze csak magamban, kérdem őket vajon, miért érdemeltem az élettől mindazt amit kaptam. Mindig arra kérem őket küldjenek nekem valami jelet... olyat ami nem minden napi és amit csak nekem szántak. Hát nem tudom... két éve még semmi. Semmi különös nem történ egy aprócska jelet sem látam, csak azt éreztem nincs helyem ebben a világban. A város éjjel nappal, télen nyáron, nyüzgött és élt , én csak itthon gubasztottam és néztem a tévét. Már amikor arra vitt a lélk, hogy bekapcsoljam és egy kicsit úgy tegyek, mintha élnék. A lakást, azt az egykoron gyönyörüen berendezett és mindig tisztán tartott minimalista stílusú lakást, most por és kosz barította, ritkán takarítottam, ami azt illeti én szinte soha, Tanya a volt takarító nőm, egy igen kedves félvér hölgy volt ... felmondott. Meg értem szegényt, hiszen sokszor előfordult, hogy hangosan ráförmedtem, amint a fényképek közelébe ment vagy bármi olyan dologhoz ami számomra sokat jelentett. Nem engedtem meg neki hogy hozzájuk nyuljon, úgy éreztem el lopja őket... holott tudtam ő ezt soha nem tenné. Így öt nálunk dolgozott év után úgy döntött elmegy ... itt hagy... ő is. Nem volt könnyü az elmúlt pár év semeikünknek. Mostanára annyir bele merültem az önsajnáltba , hogy észre sem vettem, mennyire le amordizálódott a környezetem, önmagam , és minden ami velem kapcsolatos. Voltak napok, amik úgy teltek el felettem, minth meg sem kezdődött volna, egész napokat töltöttem az ágyban és csak bámultam az ódon fehér falakat. Nyikorgást hallotam, nem volt nehéz kitalálnom, hogy a post ládám volt, pár hónapja Bean a portás maga kézbesíti a leveleimet. Ő megértette, hogy nem vagyok képes még a hallban lévő postládákig sem lemenni, hiába volt az csak két emelettel lejebb a lakásomtól. Így ő a saját kulcsával mindig kvette a postáimat és felhozta az ajtón gondosan elhelyeszett postaládába. nem is selytette mennyire hálás voltam ezekért a cselekedeteiért. Lassan felkeltem az ágyból, bele bujtam a papucsomba és magamra terítettem a vastag rózsa szín, plüss köntösömet. El csoszogtam a bejárati ajtóhoz, és lassú mozdulatokkal kinyitottam a leveles ládát. Számlák... és egy rózsaszín boríték ... felszólítás. El kapott a pánik, fájdalmas mozdulatokkal lépdeltem az előszobába, és bele huppantam az egyik fehér bőr fotelba. Körbe forgattam a levelet, féltem a kinyitástól, de tudtam ezt biztosan meg kell tennem. Egy jól irányzott mozdulattal feltéptem a borítékot és kivettem a papirost. Mell and B ügyvédi iroda. Olvastam a feladó nevét. Tisztelt Miss Swanson ! Ezen levelünk , kézhez vételétől számitva 15 munkanapon belül a lakását, hagyatéki eljárás megszűnése miatt, árverés alá bocsájtjuk. Mivel ön társ tulajdonosa ezen lakásnak elsőbbség vásárlási jogával élhet. Kérjük , ha kíván élni ezen lehetőséggel 72órán belül jelezni szíveskedjék.... A levelet két kezemmel apró galcsinná gyúrtam és eldobtam a szoba túlsó sarkában lévő asztalka felé. -A franc essen belétek!! Barmok!- Törtem ki magamból hangosan. Azzal feláltama fotelból és elvánszorogtama a fürdőbe. Meg álltam a tükör elött és elöntött a méreg , a szomorúság. -Istenem! - Szólaltameg hangosan. Ramatyul festettem, nem hasonlitottam önmagamra. huszon négy éves létemre úgy festettem mintha az ötven évvel idösseb önmagamat láttam volna. Olyan fényét vesztett , meg kopott hulló csillagként éreztem magam. Meg engedtem a tusolóban a vizet és be álltam alá. Jól esett, ahogy a forró víz végig folyt a testemen, olyan érzés volt, mintha újra élnék egy kicsit, becsuktam a szemem és elképzeltem egy gyönyörű virágos rétet. szikrázó napsütés és rengeteg virág .. éreztem az illatukat, fenséges volt. Nem tudom, ez vagy valami más okozhatta azt a hirtelen állapot változást ami bekövetkezett, de egyszerűen csak olyan volt mintha valaki más irányitaná a testemet. Az egyik pillanatban még a tus alatt álktam, a másikban, már a hajamat szárítóttam és öltöztem. Eltoltam a gartdrób szekrény ajtaját és kibányésztam belőle a bőröndömet. A kezeim mguktól tudták mi a dolguk, mintha az agyam szabadságra ment volna ennyi mozdulatlan hónap után. csak térültem -fordultam, pakoltam a táskát. Leszoltam a portára, hogy hívjanak egy taxit azonnal. Hallotam a vonal másik végén Bean meglepődött hangájt, de nem ellenkezett. Ki kotortam a szekrény belsejéből a vajszínű szűkitett szövetkabátomat és a hozzá illő sapkát , sálat és egy pár kesztyűt. Gondoltam hüvös lesz odakint igy December elején. Éppen a csizmámat húztam a lábamra, amikor felszóltak a porta telefonjáról, hogy a taxi megérkezett. Kifele menetben vissza néztem a lakásba, és úgy éreztem nem bánom, hogy ezt teszem, olyan volt, mintha valaki kézen fogva húzott volna a liftig. Olyan jól ső érzés töltött el, úgy éreztem ... megtelik a levegő élettel. Egy pillanatra behunytam a szemem és mikor kinyitottam észre vettem, hogy a szám mosolyra húzódott. De nem értettem miért.
Nagyon köszönöm, jól esett olvasni a soraidat!! Az a baj (és nem mentegetőzés képen írom) Pannon scrip-tel írtam... nincs benne semmi figyelmeztetés... tudod, olyan hahó ember itt vagyok ! A másik az ... amit szerintem sokan éltetek, meg ... ha valami ki törni készül, csak legyen elég billentyű a lenyomásához! A saját problémám, az .... , sajnos mindig úgy érzem, valami el el tűnik az írásomból, minél tovább írok! Van folytatása, csak nem tudom, mennyire lett vontatott. És még nem jutottam el a vég kifejletthez, ahol megtudjuk ( vagyis én már tudom) hogy mik okozzák ezeket a rémálmokat! Javítom, és feltöltöm azt is , ha szeretnéd! És tényleg köszönöm, mert jól esik az építő kritika!
Nos... két dolog kavarog most bennem és nem tudom eldönteni, hogy melyikkel is kezdjem.
Kezdem a pozitívummal. Engem határozottan magával ragadott a történet. Talán azért, mert nekem is voltak az életemben mélypontok, bár nem olyan súlyosak, mint a leírtak, de éreztem már én is hasonlóan magam. Sőt, ide is töltöttem fel hasonló hangvételű írást. A lényeg, hogy nagyon tetszik a novella és érdekelne, hogy van-e a folytatása? Ha igen, akkor örömmel olvasnám azt is.
Akkor egy kis negatívum. Szerencsére nem mondhatom azt, hogy nyüzsögne a hibáktól, de azért akad benne néhány, ami kizökkentett az olvasásból. Idő híján, most nem volt alkalmam jegyzetelni, de ha lesz alkalmam, akkor megteszem. Itt-ott kimaradt betűk, múlt és jelen közötti hirtelen váltás egy mondaton belül. Viszont egyik sem olyan komoly, hogy elvegye a kedvem az olvasástól. Persze írom ezt úgy, hogy rendre szoktam én is találni a saját írásaimban is hibákat, de más írásában könnyebb észrevenni.
Szóval, ha van folytatása, akkor én örömmel olvasnám, de ha nincs, akkor is kíváncsian várom, mit tartogatsz még számunkra.
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
! A másik az ... amit szerintem sokan éltetek, meg ... ha valami ki törni készül, csak legyen elég billentyű a lenyomásához! 
