Fáj a sebzett szív, sír,zokog a hosszú éjszakában. Mert akit szeret, a betörők miatt rég nem láthatta. Kedvesem a napjaimat nem veled járom, csak a bánat és a szomorúság a kísérő társam. Nem vagyok már semmi, ezen a világon. Még a kórházban voltam el lopták a szívemet is, a házamból a piszkos zsiványok. A gondolataim mindig rossz felé járnak. Már a bánatomba neki szeretnék futni a puszta nagy világnak. Csak jönnek mennek, egymásba folynak, az elfolytott bánatok. A magas égből szárnytalanúl a mélybe zuhanok...
