Betontengerből Salembe - I. fejezet: Út az ismeretlenbe.
Hajnal 3:42... A valóság szívembe hasított. Felébredtem. Olyan rossz arra ébredni, hogy üres a lelkem, hogy nincs meg az, amire szükségem lenne. Amire vágyom.. Holott azt sem tudom, miért érzem így.. Na de.. mit is beszélek itt. Bocsánat! Néha nagyon elgondolkodom, és magamban beszélek. Anette Summerson vagyok, 20 éves. Egy nagy és nyüzsgő városban élek Salt Lake Cityben, Utah államban. 19 évesen végeztem a középiskolában emelt biológia szakon, majd utána egy évig tartott kitalálnom, hogy ezzel mit is akarok kezdeni. De eldöntöttem! Biológus akarok lenni. A réges-régi álmom az orvos szakma volt. De a kémia kifogott rajtam.. Na de mindegy! A lényeg, hogy most gyakorlati óráim lesznek egy teljes évig! És nagyon.. nagyon várom már! Kíváncsi vagyok, mennyire illik ez hozzám, és hogy mit hoz a jövő! A tanulmányaim miatt itt kell hagynom ezt a pezsgő városi életet, és egy Portland melletti kisvárosba Salembe kell költöznöm az egyetem miatt. Kicsit nyomasztóan hangzik igen.. Erről a városról mindig a boszorkányok, és a természetfeletti dolgok jutnak eszembe. De olyan buta vagyok, hisz' még nem is jártam ott. Biztosan szép hely! Bizakodó vagyok. Csak azt sajnálom, hogy mindenkit itt kell hagynom.. Anyut (Megan S.), Aput (Andy S.), a legjobb barátnőimet Christina-t (Chris) és Mary-t és a cicámat, Herceg urat. Habár, ők támogattak mindig mindenben, a távozásomat ők is ugyanúgy megkönnyezték, ahogyan én. De megígérték, hogy majd küldenek e-maileket, és majd néha skype-olunk is. Örültem, hogy vannak nekem, de ha elköltözöm vajon ki támogat majd?! -a nagy eszmecsere közben visszaaludtam. Reggel 6 órakor csörgött az óra. Ébredeznem kell, mert 8 órakor indul a vonat. Előző este már mindent bepakoltam, amit anya vagy ezerszer átnézett, nem hagyok-e itthon valami fontosat. De megnyugtattam, hogy ha így történne, utánam küldheti postán és nem lesz belőle probléma. Reggel, mire felöltöztem és végeztem mindennel, anya hatalmas reggelivel várt és furcsa módon apa is ébren volt. Kicsit kómás fejjel kávézgatott nyugodtan. -Jó reggelt! - léptem be a konyhába. -Ó, szép reggelt csipkerózsika. Idd a kávéd, különben kihűl! - Mondta apa az orrát ki sem dugva a kávésbögréből. -Na, hagyjad már! Biztosan fáradt. Te is tudod: ma utazik. - szólt közbe anya, miközben beljebb tessékelt egészen az asztalig. - Ezt mind neked csináltam, mert nem tudtam mit ennél szívesen. Ma van az utolsó napod itthon, mellesleg korán megy a vonat, enned kell a nagy út előtt! -Te jó ég anya! Ennek a negyede sem férne belém! - emeltem fel a hangom, de csak nyugodt szavakkal, majd magam elé húztam a tejet, a müzlit és a kedvenc Disney hercegnős tálamat. Tudom hogy gyerekes.. de ez vagyok én. Reggeli után duda szó hallatszott kintről. -Biztosan Mary az! - kiáltottam fel. - Megígérte, hogy elvisz a pályaudvarra. Na.. gyertek ide! - és megöleltem őket. Nagyon fognak hiányozni. Anya kicsit sírt is, de közben mosolygott. Éreztem: büszke rám. Apa pedig vagy az álmosságtól, vagy a meghatottságtól dörzsölgette mahagóni színű szemeit. -Jajj! Majd' elfelejtettem. - rohantam oda Herceghez. Az ölembe kaptam, megölelgettem, majd egy búcsúpuszi az aranyos kis fehér pofijára; és elindultam a kocsi felé. Beszálltam, anyáék integettek, majd elindultunk. Mikor megérkeztünk Chris már ott várt a bejáratnál. Láttam rajta hogy neki sem volt könnyű felkelni ilyen korán. Elköszöntünk egymástól, és felszálltam a vonatra. Annyira fáradt voltam, hogy szinte azonnal elaludtam.
Nem rossz kezdés. Ez egy olyan írás, amit jó volt olvasni. Kicsit sokszor használod a "hogy" szócskát, de egyébként nem találtam benne komoly hibákat.
Kicsit át is tudom érezni a főszereplő érzéseit, mert én lassan egy éve élek távol az otthonomtól, de én jóval messzebb, egy másik országba költöztem. Igaz, én nem 20 éves vagyok.
A lényeg, hogy tetszik az írásod és várom a folytatását.
Ohh, ezt örömmel hallom! Nagyon örülök, hogy tetszik! Mert ez a legeslegelső amit megosztottam másokkal. Felrakom a következő részt, mert arra vártam, hogy valaki megerősítsem, hogy van értelme írnom. Szóval akkor majd elkezdek munkálkodni. A "hogy" szócskára pedig majd jobban odafigyelek! Üdv.: Teki.
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
