Amadil születésekor feszültség keletkezett az univerzum csillagai
között, mert egy új, egészen más összetételű, sűrű mágnesességgel teli
csillag is született vele, és kezdte meg keringését az univerzumban. Ez
a benne lévő feszültség különös dolgokat idézett elő. Emberalakban
megtestesült lelke hatással volt csillaga pályájára és a csillag is
hatással volt földi életére. Gyermekkorában is sokszor egyesült
csillagával, bár ő ennek nem volt tudatában, csak egyszerűen megélte,
anélkül, hogy nevén akarta volna nevezni, egyszerű és természetes dolog
volt, az övé. Minden ilyen alkalommal a benne öntudatlanul is
megfogalmazódó kívánságok apró embriója kezdte meg növekedését a
csillag magjában. Amadil mit sem sejtett erről. Ő csak élt egy számára
megmagyarázhatatlanul idegen, társadalmi szervezettségben működő
bolygón. Hamarosan szoros barátságot kötött a porral, amelyből
vétetett. Ha keze ügyébe került a föld, a por, akkor már biztos, hogy
nem unatkozott, elég volt, ha nagy nyári melegben beletúrhatta ujjait a
hűs homokba, és boldog volt. Sok időt töltött a fák hegyén is, valamihez
közelebb, és a világtól távolabb érezte ilyenkor magát. A sokak által
utált békákat is szerette, pedig nem is tudta, hogy azok elvarázsolt
királyfiak! Csillaga csak keringett a kijelölt pályáján, a
belsejében növekvő különböző polaritású 'embriókkal'. Időről időre
kipattant burkából egy-egy kifejlett kívánság-magzat, s megkezdte
keringését csillaga körül. Ahogy telt az idő, egyre több ilyen
'embrió' fogant, s a kikelések száma is megnövekedett, ezzel az új
kisbolygók elindulása is sok fennakadást okozott földi és égi
vonatkozásban is. Egy nap egy újabb 'embrió' kelt életre, s minden
útjában állót félresöpörve megkezdte őrült vágtatását csillaga körül. S ekkor a földön... Amadil
nőiességének teljes birtokában éli 30-as éveit, legszebb korszaka ez
életének, de az örömökkel együtt a bajok is szaporodtak életében. Éppen
új otthon után nézett. Két hete égette fel lakását, nem bírta többé
látni, vandálok által megbecstelenített egykor oly kedves otthonát. Csak
a legközelibb barátainak adta meg új címét. Másik város egyik
felhőkarcolójában bérelt ki lakást, s mivel nem volt még mivel berendeznie, egy matracon aludt. Száműzötten, de
biztonságban érezte magát. Próbálta kipihenni az elmúlt napok
tragédiáját, de már a magány haláláról álmodott. Fel is kelt, hogy
körbenézzen a szomszédainál, csak az ajtókon lévő neveket, díszítéseket
nézegette, amikor egy egyedi díszítésű üvegablakra lett figyelmes, és a
név is elég szokatlan volt. Bekopogott. Mosolygós 30-as férfi nyitott
ajtót, könnyedén beszélgetésbe elegyedtek. Kiderült, ő is új lakója
ennek a háznak. Sütött belőle az érzelmi- és értelmi intelligencia, ez
nagyon vonzotta Amadit. Az ajtóban beszélgettek sokáig, mire Noah észbe
kapott, hogy beinvitálja a kedves szomszédot. Szobája bensőségességében
egyre oldottabban beszélgettek, s hamar olyan mondatok hagyták el
ajkaikat, amire egyikük sem számított. Másnap remegve várták, hogy
találkozhassanak. Az ebédidőt is ellopták maguknak, s szenvedélyük
egyre magasabbra hágott, és egyre türelmetlenebbül várták a
beteljesedést. Még aznap este újra találkoztak. Az útján
megkergülve száguldó kisbolygó pedig izzott és szikrázott. A többi
kisbolygó félelemmel állt el útjából, s amelyik nem kerülte ki, azt
felemésztette. Végre eljött az este. Amadinak már kulcsa volt a
fiú lakásához. Noah a fürdőszobában várta. Illatos mécseseket látott
míves üvegben körben a habbal teli kád körül, és az ablakpárkányon. A
sárga vadzanót friss, zöld aromája keveredett édes, mézillatú növények
simogató illatával. Ruháikat átszellemülten fejtegették le
egymásról, csodálattal nézve meztelenségük tökéletességét. Épp csak a
nyakát csókolta meg, de közben a táguló orrcimpáiból áradó meleg levegő
Amadi bőrének pórusain át, megrezegtetett minden testében végigfutó
idegszálat. Már tapadt volna a vállát csókoló szájra, de Noah ujjait
tette a falánk ajkakra, lebiggyesztve a lány alsó ajkát, az állán át
végig le a nyakán, s mindezt olyan lassúsággal, hogy mire átért két
melle között a hasára, a lány már egész testében remegett. Szemeit se
bírta kinyitni, lábai küszködve tartották majd' összecsukló testét. A
fiú egy jéggolyócskát csúsztatott Amadi szájába, amitől az kissé
magához tért. Noah már a kádban ült, mikor kinyújtotta karját a lány
felé, hogy ő is beszálljon. Háttal a combjai közé ült. A kádban
tornyokban álló hab játékosságra invitálta, s kezében egy halom habbal
ősz szakállat ragasztott a fiúnak, és huncut mosollyal köszöntötte a
télapót, ovis dalt énekelve. A télapó álmorcossággal rászólt, hogy
virgácsot kap cukor helyett, ha rossz kislány lesz! Nemsokára az egész
fürdőszoba úszott a habban, csak pár mécses maradt égve az
ablakpárkányon. Önfeledt kacagásuk közben megakadt a tekintetük egymás
szemében és elhallgattak. Gyengéden határozott mozdulattal újra ölébe
ültette, vállát, nyakát gyengéden harapdálni kezdte, két formás melle
tenyerébe illeszkedett, mellbimbói keményedni kezdtek a simogató ujjak
között. Ebben a birtokló ölelésben a férfi vezetett. Tenyerével belső
combján haladt térdtől felfelé, oldalra nyújtott hüvelykujjával
szándékosan érintve a százezernyi idegszállal átszőtt csiklót. Amadi
nézte a két erős férfikezet, ahogy magabiztosan vezeti őt az izgalmak
tetőfokára. Időnként a fiú visszafogott mozdulataiból, s ebből csak még
nagyobb, még türelmetlenebb vágy származott az egyesülésre. A lány
legnagyobb meglepetésére a fiú kiszállt a vízből és kiment a
fürdőszobából. Miközben Amadi kiszállt a kádból, hogy utánamenjen,
hallotta, hogy a konyhában matat kedvese. Törölközés nélkül ment utána,
Noah már a hálószobában várta. Hideg citromos sört öntött a jéggolyókkal
töltött kristálypoharakba. Lassan kortyolgatták, egymáshoz nem is
értek, de elvarázsolt szavaik a legforróbb vágyaikról tettek
bizonyságot. A lelkük egyesült ezekben a percekben. Olyan mélyen voltak
egymásban, hogy megszűnt számukra a világ, de övék volt az egész
univerzum. A lehúzott redőny résein át szikrázó fények szűrődtek be. Zenét
hallgattak, dalokba foglalt érzelmeket, otthon voltak egymás szívében.
Összebújni vágytak, csak úgy dorombolni kiscicaként, simogató kezek
alatt. Kovácsoltvasból készült ágyára feküdtek, szorosan egymáshoz
simulva, s csak hallgatták a dalokat, amik éppen róluk szóltak. A
boldogság íze még édesebbé tette ajkukat, lágy csókot váltottak, de
ezzel együtt villámként csapott beléjük újra a vágy. Noah újabb
játékot talált ki, Amadi két kezét és lábait az ágyhoz bilincselte.
Tejszínhabot hozott, s elindulva a lány nyakától egészen a lábujjáig
befújta, hidegen csiklandozó érzést okozva. Ahogy a fiú leszopogatta
Amadi lábujjáról a habot, kuncogva konstatálták, hogy jó játékot
találtak ki. Ahogy haladt felfelé a lábán, a combján, a klitoriszhoz
közelítő nyelv látványa, érzése már vad izgalmakat okozott, de mire
éppen odaért volna, elkerülte, aztán újra visszatért. Amadi már
vonaglott a vágytól, amennyire bilincsei engedték, fel-le csúszkált,
forgolódott a falánk ajkak nyaldosása alatt. A behűtött ital
mellől jéggolyócskákat vett kezébe és mellei közé szórta, a sikoltás
most ennek szólt. Teste annyira perzselt, hogy a felolvadt jég, már
vízként csorgott köldökébe, onnan itta fel Noah. Legszívesebben magára
rántotta volna már a fiú testét, de nem tudott mozdulni, csak
megváltásért könyörögni. Erre szájával tapasztotta be a könyörgő
ajkakat, majd csípőjénél fogva húzta ágyékához. A behatolásra hangos
"oh!" hagyta el szakadt fel ajkaikról. A hosszú előjáték
következményeképpen hamar a csúcsra értek volna, de Noah hihetetlen
lélekjelenléttel a végletekig tartotta magát, kínzó gyönyörrel betöltve
kedvesét, és önmagát. A robbanástól megremegett a redőny, távoli zaj
hallatszott. Noah kéjtől felhörögve hirtelen ránehezedett Amadira, fejét
a lány nyakába fúrva. Amadi zihálása lassan alábbhagyott, lágyan,
hálásan csókolgatta szerelme arcát, homlokát, orrát, száját... közben
nyugtalanító csend növekedett a szoba falain. -Nem lélegzik! Kétségbeesve
fújta szájába a levegőt, majd az orrába, s újra a szájába. Rángatta
bilincseit, de azok nem engedtek a szabadulni vágyónak. Újra fújt,
bár maga is nehezen kapott levegőt a ránehezedő tehetetlen test alatt.
És újra fújt. Teljesen kimerült, s lassan kifolyt belőle az áttetsző
élet. A szeretkezés csatakjában feküdt az élőn az élettelen. Kiabálni
kezdett, valaki csak meghallja ebben az óriás felhőkarcolóban!
Rekedtségig ordított. Rekedt torkából aztán vinnyogó sírás tört fel.
Noah-t nézte, s most vette észre, hogy szemeiből lassan, de folyamatosan
könny csorog. Rákiáltott: -Noah, ébredj! Nem hallhatsz meg! Noah
nem válaszolt, szája széle még mindig mosolygott, s csukott szemeiből
csorgott a könny. Mintha élne, de porcikája sem mozdult. Amadil a
sokkhatástól végül elaludt. Ösztönei menekültek a zord valóságtól,
legalább 12 órát aludt, mozdulatlan. Álmában 150 kilós nő volt, aki
lábát is alig bírta vonszolni, de mennie kellett, mert várt rá a
szerelme. Felébredt, már másnap dél is elmúlt. Minden porcikája el
volt zsibbadva és fájt ez a zsibbadás. Fázott. Kinyitotta szemét, és
meglátta rajta feküdni holtan a szerelmét. Átkozta álmát, mert az sokkal
jobb volt, mint a valóság. Mérhetetlenül szomjas volt.
Körülnézett. A tegnap este behűtött citromos sör még ott volt, tőle két
méterre. Ránézett a férfira, aki látszólag érdektelenül aludt, nem
kínálta meg sörrel szomjazó szerelmét, de a szeméből még mindig folytak a
könnyek. Lenyalta arcáról a sós nedvet, aztán újra. A nedvesség
jólesett az ajkainak, de szomját nem oltotta. Egy hét múlva talált
rájuk Noah egyik barátja, a lány még alig volt 35 Celsius-fok alatt,
nem rég kezdett kihűlni. Mindkettőjüknél kiszáradást diagnosztizált az
orvosszakértő, de az ok-okozati összefüggéseket hiába keresték, mert
arra valahol, nagyon messze volt a válasz. Az ámokfutásba kezdett
kisbolygó kis híjján összeütközött a csillag legrégebbi és legfontosabb
bolygójával, ami hatalmas robbanást idézett volna elő az egész
naprendszerben. A csillag ezért magához vonzotta kedvelt
kisbolygóját, és elemésztette. De ezzel saját halálos ítéletét is
meghozta, mert közvetlenül avatkozott be Amadil földi életébe.
Forrás: http://. |