A Derecskei erdő sűrűjében ballagok, már egyedűl megyek nem fogod a kezem. Lábam alatt szűz hó roppan, Olyan sokat jártam itt veled. A zimankót lassan majd kikelet váltja, és újra nyár borúl a derecskei tájra, aztán ősz, szines, esős. Az eső mint a könnycsepp úgy húll reám. Sirnak az eső lepte fák, épp úgy mint mikor megismertelek. Olyan nehéz most a szivem... A természet templomában vigaszt lelek, és rád emlékezem...
