Nagyjából négy napja valahol olvastam egy kritikát Dale Avery: A renegát
írásáról. A regény - a szerepjátékosok által jól ismert - Yneven
játszódik, azon belül is Taba el Ibarában. Pyaron szerinti 3690-ben.
Ennek a dátumnak nagyon fontos jelentősége van. Aki ismeri Ynev
történelmét, már minden bizonnyal tudja.
A történet három fejvadászról szól, egy kráni és két pyarroni. A már
háromszáz éves kráni fejvadász egy minden körülmény között higgadt
harcos, aki nem szeret ölni, de ha a szükség úgy hozza, akkor
gondolkodás nélkül végez azokkal, akik a küldetésének sikerességének az
útjában állnak. Mindent alárendel kötelességtudatának, de mégis
elgondolkodik cselekedetei helyességén. A két pyarroni fejvadász női
karakter. Már évek óta dolgoznak együtt, annak ellenére, hogy szinte
egymásnak ellentétei. Az már alapnak számít, hogy csodálatosan szépek,
de bárkit megölnek, aki az útjukba kerül.
A történet röviden annyi, hogy a pyarroni és kráni titkosszolgálat is a
sivatagba küldi ügynökeit, mert sejtik, hogy valami nagy dolog van
készülőben. Mivel Taba el Ibara alapvetően kráni befolyás alatt áll,
ezért a messor két okból kifolyólag megy a sivatagi városba. Az első,
hogy felkészüljenek a Tersius érkezésére, és képezze az emír elit
katonáit a Fekete Skorpiókat. Természetesen a két ősi ellenség
fejvadászai nem férnek meg egymás mellett békében, de idővel rá kell
ébredniük, hogy sokkal több forog itt kockán, mint eleinte gondolták: Az
amundok istensége arra készül, hogy testet öltsön, és elhozza Ynevre a
pusztulást.
A történet eseménydús és fordulatos. Egyetlen percig sem hagyja
unatkozni az olvasót, és kiválóan mutatja be az olvasónak a
Manifesztációs háború előzményeit. Mindemellett, aki nem jártas a Magus
világában, annak okozhat kellemetlen perceket a regény, mert az író úgy
ír, mintha mindenki tisztában lenne a különböző kifejezések
jelentésével. Ennek kiküszöbölésére a könyv végén találhatunk egy
függeléket, ahol néhány alapvető dologról információt kaphatunk, de
szerintem elég zavaró, ha az olvasónak folyton a könyv végén kell
keresnie egy számára ismeretlen kifejezésnek a magyarázatát.
Mindentől függetlenül tudom ajánlani ezt a regényt mindenkinek, aki
szereti a Magus történeteket, a fantasy könyveket, és a pörgős,
eseményekkel teli regényeket!
|