Asperján György írta 2005-ben József Attila életregényét.
Különösebben nem vonzódtam költészetéhez, mégis ahogy megláttam a vaskos könyvet a könyvtár polcán, úgy éreztem, kell nekem.
Ahogy olvastam, egy teljesen más világ tárult elém, mint amit az iskolában tanultam arról a költőről, akinek születésnapján ünnepeljük a költészet napját. Több éves kutatómunka után írta meg könyvét Asperján György, és mondhatom, alapos munkát végzett, egyáltalán nem felületes, és állítása szerint nem tett hozzá semmit, ami ne lenne igaz. Gördülékenyen és érdekfeszítően vezeti a történet szálait, akár egy fa szerteágazó gyökereit, úgy láthatjuk az összefüggéseket.
József Attila mesélt az életéről bárkinek, aki hajlandó volt őt meghallgatni, s akkor azok az emberek is csodálkoztak, hogy hogyan élhet meg egyetlen ember ennyi mindent, ennyi szörnyűséget és szépet ilyen rövid idő alatt? És voltak, akik vissza is éltek a bizalmával.
Ebben a könyvben sok más híres költőről is szó van, akikkel József Attila kapcsolatba került. Juhász Gyuláról, aki felfedezte a fiatal költő tehetségét, Kosztolányi Dezsőről, akit csak Deziré bátyámnak szólított, Babitsról, akivel évekig tartó konfliktusa alakult ki, Ilyés Gyuláról, aki vetélytársa volt, Ignotus Pali barátjáról, aki a végsőkig kitartott mellette, és még sokan másokról, akik jelenleg nem jutnak eszembe.
Na és a nők! Sok-sok nő szerepel a regényben. Sok elérhetetlen, s talán pont ezért halálos szerelem. Megtudhatjuk milyen is volt az a nő, akihez a Flóra-verseket írta. Megismerhetjük az Óda ihletőjét. És Juditot, aki éveken át önfeláldozó szerelemmel szerette a költőt, mégsem hálálta meg neki azt a rajongást, amit a nő adott. Sok nőnek írt szerelmes verset Attila, csak Juditnak nem.
Végigkísérhetjük testvérei életét is, hogy hogyan igyekeztek kitörni a ferencvárosi nyomorból, és hogy hogyan ért össze újra a három testvér életútja.
A könyvben nincsenek tabutémák, sem a politika terén, sem a szexualitás terén nincs szépítés. Leplezetlenül tárja elénk a történteket.
Verseivel még ezután sem lettem elfogult, de legalább most már értem, hogy miért is írta azokat a sorokat, ismerem a keletkezésük körülményeit. Megérintett a lelke, a folyamatos küszködése az elfogadásért, szeretetért, megértésért, megbecsülésért. Az is megérintett, hogy mindig halálosan volt szerelmes, de olyan nőkbe, akik elérhetetlenek voltak számára, ennek ellenére akadtak olyan nők is, akik szerették őt, akikkel önfeledten élvezte az élet,- de főképp az ágy örömeit.
Nem véletlenül érezte magát társadalomból, pártból, a költői elitből kirekesztettnek, kevesen akadtak, akik különcségével együtt, őszinte elfogadással, tiszta szívvel szerették.
Barátai is belefáradtak az őt szeretésbe, a róla gondot viselésbe, és ezt ő megérezte, hiába tartották vele a kapcsolatot. Utoljára még Klára az ápolónő szerette, de Attilának már nem volt ereje viszontszeretni őt. Elengedte az utolsó szalmaszálat. Tönkretették őt a beteljesületlen, illúziókból szőtt vágyak, s ahogy erre rájött, a maradék életerejét is elveszítette… és pont.
Általában, amelyik könyvet nem olvasom el három nap alatt, azt már nem is fogom soha befejezni. Kivétel volt ez, hiszen két hónapig tartott, mire a 783 oldalt elolvastam, mégsem untam rá, nem adtam fel. Megérte rááldozni a nyarat [color=orange]
Számomra ez egy 5 csillagos könyvajánló volt. Mindig örömmel olvasom mások által ajánlott könyveket, filmeket és bármi mást, mert sokkal nagyobb kedvet érzek ezután az olvasásra, filmnézésre és zenehallgatásra.
Köszönöm, Ada, hogy megosztottad velünk ezt, és bevallom fel is csigázott.
... a könyv olvasására!