Mikor kibújtam kicsiny kemény héjamból, nem tudtam semmit, csak éreztem, hogy kellemes hűvös és nedves közegben vagyok. Utat törtem a kemény anyagba és megéreztem életem legszebb dolgát, a meleget. Éreztem édesanyám simogató leveleit. Tudtam, jó helyen vagyok. Nőttem és növekedtem, ahogy azt anyám megkövetelte tőlem. De egy napon arra ébredtem, hogy mozog alattam a talaj, nagyon megijedtem! Gyenge gyökereim szakadtak, leveleim hajlottak a durva érintéstől, majd valami másba, valami szűkebb helyre kerültem. Egy darabig ott éltem, bezárva, rosszul éreztem magam, nem érzékeltem már anyámat, nem volt már senki mellettem. A szellő sem fújt, a csodálatos meleg is eltűnt. Féltem és szomorú lettem. Éreztem, hogy erőm elhagy, és már nem nőttem. Már nem volt kedvem. Teltet az idő, néha friss nedvet kaptam, amit kedveltem. Sokáig ültem egy magamban, majd újra félelmetes mozgást éreztem, de most kellemetlen fájdalmas érzések helyett csak finom, gyengéd tapintásokat éreztem. A szorítás, a bezártság érzés eltűnt, és bekerültem egy hűvösebb szabadabb helyre. Még féltem, ahogy betemettek oda, ahogy meglocsoltak, féltem a körülöttem lévőktől. De megéreztem azt, amit legelőször, a meleget, most ugyan olyan kellemes volt, mint akkor anyám mellett, erőre kaptam és nőttem! Megismertem az ott élőket, sok új barátot szereztem! Leveleink játékosan értek össze és én egyre nagyobb és erősebb lettem! Ugyan valaki mindig megtépte a leveleim, ágaim, de ez az életem része lett, megszoktam és nőttem, sosem hagytam cserben. Egyszer még az életem is megmentette, sok furcsa fájó kaparó érzés görcsölt bennem, de ő segített. Azóta még erősebb lettem! Érzem, hogy alattam ül, míg én a neki zavaró meleget eltakarom, ő alattam hűsöl. Büszkén terpeszkedtem minden nap. Egy nap a leveleim, ágaim nyírása elmaradt, elkanászodva lógnak, szomorúan, már napfény sem éri őket, már a kemény, furcsa talajt súrolják. Többé már nem érzem őt, már nem érzem a jelenlétét. Nem tudom mi a baj, miért hagyott itt. Ismét félek, nem értem mi történik. Sok idő telik el, de nem jött vissza. Idegenek érintenek, és tépik, nyúzzák finoman ágaim, leveleim, formára vágnak, de ezek nem Ő! Őt akarom! Valamit duruzsolnak, szomorúak, és érzem, hogy ők is félnek. Érzem, hogy nem csak nekem, hanem nekik is fontos volt Ő. Együtt gyászolunk szomorúan. Leveleim hullatom. De érte erős maradok.
