Csütörtök, 2024-12-05, 02:40:39
ÍRÓPALÁNTA
Főoldal | Regisztráció | Belépés Üdvözöllek Vendég | RSS
Honlap-menü
A fejezet kategóriái
Cikkek [19]
Általános [49]
Fantasy [39]
Filmajánló [2]
Horror [21]
Humor [2]
Képek [4]
Könyvajánló [5]
Romantikus [59]
Sci-fi [19]
Versek [586]
Statisztika
Online összesen: 5
Vendégek: 5
Felhasználók: 0
Főoldal » Cikkek » Fantasy
Rezervátum
A rezervátum.

1. A zebrák földjén
Pirkad.
Yllen már régóta nem aludt, mozdulatlanul merengett életszerű álmán, mely újra és újra visszatért éjszakánként, mindig ugyanaz és ugyanott. Az álom nem volt rossz csak furcsa.
Idegen tájakon barangolt, de mégis ismerős, szívmelengető érzéssel töltötte el álmában.
Apró neszezés zökkentette ki gondolataiból, mozdulatlan teste megfeszült és lassan a zaj felé fordította fejét. Egy gomboly tekergett óvatosan a kövek között. A férfi rutinos, gyors mozdulattal kapta el, majd addig tartotta, míg a lény izmai elfáradtak, így egészben tudta kihúzni a kövek menedékéből. Szemeivel élénken kutatta a kavicsok réseit, ahol akad egy, ott van több is. Ezek a lények kis kolóniákban élnek együtt. Hosszasan keresgélt, de többet nem talált.
- Rulla! Édesem, ébredj!
Kedvese lassan felé fordította fejét, nagy szemeivel a férfira nézett és elmosolyodott.
- Jó reggelt! Te már ébren vagy? Megint az álmod?
- Részben, de van itt valami meglepetésem neked, enned kell, sokat! Igaz csak ezt találtam. Meglátod, találunk jobb élelmet is odafent.
- Már így is nagy a hasam - Nézett a férfira, cinkos mosollyal. Yllen visszanevetett a kedvesére és átnyújtotta az élelmet, amit a lány jóízűen elfogyasztott.
- Indulnunk kell, itt nem biztonságos, ez a zebrák földje, és ők nagyon nem szeretik a betolakodó idegeneket. Át kell jutnunk még sötétedés előtt.
- Te olyan sokat tudsz a világról, odaadó és gondoskodó vagy velem, melletted biztonságban érzem magam. Tőlem indulhatunk akár a világ végére is, szeretlek Yllen!
- Igen szerelmem, egészen pontosan oda tartunk, és ott van az újvilág kapuja.. Meglásd jobb lesz ott a kicsinek és nekünk is.
Yllen nem mondta el a teljes igazságot Rullának. Beszélt egyszer egy öreg bölccsel; Krasaddal. Ő mesélt arról, hogy hazájából hurcolták ide. Bár látszólag szabadon élhet itt, mindene megvan, de tudja, hogy fogságban van és nem itt született, ez egy rezervátum.
Az öreg vak és fáradt ahhoz, hogy megtalálja a láthatatlan erőfallal körülzárt rezervátum kijáratát, pedig rengeteg információt gyűjtött a hosszú évek alatt, de ő már nem küzd.
Átadta hát hihetetlennek tűnő meséit, egy kicsi napról mely milliószor kisebb, mint az igazi, de meleget ad, arra fent nyugaton. Beszélt mesterséges szerkezetekről, de ami lényeg egy térkapuról mely visszavisz a szabad világba. Az egész történet hihetetlen meseszerűnek tűnt,
de Yllen álmaival összekapcsolta Krasad történeteit és így már  nem csak úgy érezte hogy igaz, de szinte tudta, hogy létezik egy új szabad világ.
Nem sietősen, de haladtak. A férfi szemével nyughatatlanul pásztázta a tájat, szerette volna megelőzni a bajt. A lány önfeledten szedegette a silány bogyókat, ehető növényi részeket. Ízük nem volt épp fejedelmi, de a túléléshez bőven elegendőnek bizonyul.
Rulla hirtelen felkiáltott. - Yllen! Gyere gyorsan! Ide!
A férfi látta a lányt, de semmi fenyegető nem volt körülötte, mégis szíve hevesebben kezdett verni. Oda sietett. Egy vándor feküdt nagyon rossz állapotban a kavicsos talajon, Rulla fölé hajolt és növényekből készített hevenyész párnát tett a vándor feje alá.
A vándor érthetetlenül motyogott valamit, azután öntudatlan állapotba hanyatlott.

2. A hajsza
 Yillen néhány lépésnyiről nem értette a szavakat, melyeket a vándor mondott.
- Értetted mit mondott? Kérdezte a lánytól.
- Nem. Mintha félt volna valamitől vagy minket, intett volna valamire.
A vándor még élt, lassan emelkedett majd süllyedt a mellkasa, látszólag sértetlen volt.
Nagyon öreg lehetett, testét ezernyi apró fehér pigment hiány okozta pötty, tarkította.
Teste szikár, minden porcikája sugározta a szívósságot és kitartást, még így élete alkonyán is.
Ki tudja merre járt már életében, és mi mindent tudhat a világról egy vándor? Most itt feküdt végre előtte egy, de csekély az esély, hogy már valaha is megtudhat tőle bármi értékes dolgot.
Yillen szerencsétlennek érezte emiatt magát. Végre találkozik egy mindent látóval, persze az utolsó pillanatban mielőtt meghal. Talán ha tegnap futnak össze, mennyi mindent kérdezhetett volna tőle. A vándorok szeretnek másoknak mesélni útjaikról, kalandjaikról.
Rulla eközben, nedves levelekkel törölgette a vándor arcát és fáradt testét. Gyógynövények nedveit préselte szikkadt, cserepes szájába.
- Rulla indulnunk kell!
- Nem! Nem hagyhatjuk itt! - kiáltotta a lány.
- Rulla, nem tehetünk érte semmit, viszont késő délutánra jár. Indulni kell!
- De....pörölt volna még a lány, de abban a pillanatban az agg vándor mély hangon hörögni kezdett. - El innen! Meneküljetek!
Nehézkes alig érthető mély hangja még mélyebb hörgésbe fulladt, a halál hörgésébe.
Yillan dermedten emelte fel tekintetét a halott vándorról. Szomorú tekintete a messzeségbe révedt, így láthatta meg a mozdulatlan alakot, alig ötven méterre egy barlang szája előtt.
Villám vágott belé, a látványtól. Vaskos fej, brutálisan széles, erős mellkas, merev tekintet, mely rájuk szegeződött. Egy zebraföldi harcos állt ott, támadásra készen.
A lány még mindig kérlelő pillantással nézett Yillanra. Látta a férfi arcán a szomorúságot, majd, azt is, ahogyan az átváltozik rémületté. Követte kedvese tekintetét, és mint egy adott jelre egyszerre vetették magukat a menekülésbe. Látták még szemük sarkából, ahogyan a harcos is meglódul. Ezzel elkezdődött az élet halál versenye.
Éles kövek, csapódó faágak, nem számított semmi csak el innen minél messzebb. Előnyük nem sokáig tartott, a harcos egyszer csak ott volt Rulla mellett. Yillan nem látta mikor és hogyan haladt el mellette és került a lány közelébe. ilyen gyorsan. A hátvéd szerepét magának gondolta. A harcos villámgyors, de láthatóan kemény ütést mért a lány vállára, aki ettől elveszítette egyensúlyát és egy vékony törzsnek csapódott.
Riadt szemmel nézte és várta a folytatást. A zebra hatalmas sújtásra készült. Yllan nem volt a harcok mestere, de tudta, ha most nem tesz semmit a lány nem éli túl. Óriási lendületét melyet idáig menekülésre fordított, támadásra használta fel. Egész egyszerűen teljes erőből fejjel csapódott a harcos oldalába. Mintha falnak ütközött volna, szédelgett, majdnem elsötétült a világ előtte, de a célt elérte. Kibillentette egyensúlyából a végzetes csapásra készülő fenevadat. A sikernek nem sokáig örülhetett. Még ki sem tisztult a látása, óriási ütést érzett a fején, majd elsötétült miden a szemei előtt.
Az utolsó tiszta gondolat az agyában azt közölte:- vesztettem, nem tudom megvédeni Rullát.


3.A  paraziták
Éjszaka volt, mikor magához tért. Sajgott mindene, fájt a feje. Gyomrában émelygést érzett, de nem az éhségtől. Kétségbe esés, félelem, bizonytalanság, ami megülte a gyomrát.
Fájdalmasan vágott belé az emlékezés, hogy mi is történt mielőtt elájult.
-Rulla! Rulla! - Próbált mozdulni, de a lány visszatartotta.
-  Cssss ssss!  Ne mozogj, pihenj!
- Rulla élsz? Nincs semmi bajod? Mi történt?
- Majd holnap mindent megbeszélünk, nincs már semmi baj. Most pihenned kell, aludj!
Yllanra hatalmas megnyugvás költözött, tudta a lány él, és más nem számít.
Lassan álomba merült, semmiről nem álmodott csak aludt, nagyon mélyen.
Majdnem napközép volt, amikor felébredt. Rulla gyűjtött növényeket és azzal kínálta, de Yllannak nem volt étvágya. Teste agya még sajgott és csak egy érdekelte mi történt tegnap miután eszméletét veszítette.
- Nincs bajod Rulla? Mi történt, mesélj, hogyan éltük túl?
- Kicsit fáj a vállam, de jól vagyok, te rosszabbul jártál. Mikor téged kiütött lassan felém közelített. Nagyon féltem, de harcoltam volna, amíg csak mozdulni tudok, még ha semmi esélyem sem volt ellene. Lassan mozgott nem vette le rólam szúrós tekintetét, egészen közel jött. Végig nézett rajtam, szinte vizsgált, néhány másodperc lehetett, de nekem óráknak tűnt.
Vártam a harcot és vele a halált. Ő pedig lassan elhátrált, mondott valamit számomra érthetetlen nyelven, majd megfordult és eltűnt a semmiben. Ennyi. Talán nem is olyan gyilkos népség, csak nem szeretik a betolakodókat. Mi elég messzire menekültünk a területéről.
Csak tudatni akarta, hogy menjünk innen jó messzire.
- Én még nem hallottam, hogy valaki túlélte volna a velük való találkozást.
- Látod a vén bölcs sem ismert mindent. Lehet, hogy nem is létezik az a kapu, az öregek szoktak mondani badarságokat, ha már kezd meszesedni az agyuk.
Yllan összeszedte magát, felmérte hol lehetnek.
- Mutasd magad, hagy nézzelek, van –e sérülésed? Mennünk kell, most már nem lehet messze.
Yllan vizsgálgatta a lány vállát, és észre vett valami apró furcsa dolgot. Körbe, körbe nézegette a lány testét, egyre tüzetesebben.
A lány felkacagott. - Drágám erre most nincs idő, megláthat valaki.
Yllan nem nevetett, egyre idegesebben matatott a lány testén, majd saját magát kezdte vizsgálni. Megállt, tekintete a távolba merengett.
- Tudom miért nem bántott a harcos, és azt is tudom mire intett az öreg vándor.
- Az a rengeteg fehér kis folt a testén, nem pigment hiány volt, hanem oxilon paraziták, és minket is megfertőzött.
- Az mi? Szedd le! Utálom az ilyeneket.
- Nem lehet leszedni, ezek ellen nincs semmi, ami hatna. A vér kötött oxigén háztartását szipolyozzák.
- Az, mit jelent?
- Amíg pár darab van belőlük a testen nem gond, észre sem veszed, de ha elszaporodnak, szép lassan megfulladunk, nagyon lassan.
- De… csak van …..valami? –  A lány hangja elcsuklott, feltörő könnyei mögül könyörögve nézett Yillanra, lassan a földre ereszkedett és csendesen zokogni kezdett.
Az éjszakát itt töltötték, nem sokat aludtak, a csend nyomasztó volt kettejük között.
Reggel tovább indultak, szótlanul kitartóan haladtak céljuk felé, bár tudták, hogy talán már értelmetlen.

4. A kapu
Három nap múlva, elértek egy hatalmas hegyvonulathoz. Egy kanyont vettek észre és ott folytatták tovább útjukat. Egész testüket ellepték már a paraziták. Étvágyuk nem sok volt. Nagyon gyengének érezték magukat, állandó légszomj gyötörte őket, de mentek tovább.
Yillan megállt és fürkészte a messzeséget. Nem hiába. Megpillantotta a különös hengereket, csöveket a távolban, alig egy- két órányi járásra.
- Tarts ki drágám, már ott van, látod?
A lány zihálva meredt a messziségbe, a férfira nézett.
- Látom.
Válaszolta, de nem látszott öröm az arcán.
Nem sokára elérték az építményeket, és Yillan rövid keresés után megtalálta a kaput.
Hosszú csövek kúsztak különös tartályokba, és igen ott volt a piciny vörös nap is, amiről az öreg bölcs mesélt. Ahonnan a csövek jöttek fentről az égből ott tátongott a kapu.
- Felmegyek, megnézem, ha biztonságos, visszajövök érted. Pihenj addig és próbálj meg enni, szűkség lesz az erődre.
- Vigyázz nagyon, légy óvatos és siess értem vissza.
Yillan felfelé tört, összeszedte minden erejét, bár a légzés és a mozgás nehezére esett, gyenge volt. Elérte a nyílást és egy végső nekirugaszkodással, belevetette magát az ismeretlenbe.
A lány látta amint a férfi eltűnik a kapuban, csend lett és magány. Azután, észre vette, hogy az apró nap egyre vörösebben izzik, pár perc elteltével határozottan melegebb lett.
Odafent hirtelen éles csikorgó és egyben mennydörgő hang hallatszott. Az igazi nap elsötétült, már csak a kicsi vörös nap adott némi fényt. Rulla a kevés fény ellenére is jól látta, amint sűrű zöldes köd kezd gomolyogni odafentről és rövid idő alatt, ellepi a növényeket, sziklákat. Az első gondolata, a menekülés volt, de nem hagyhatja itt Yillant. Hit kedvesében tudta vissza jön és megmenti. Lefeküdt a puha homokba és várt reménykedve. A zöld köd ellepte őt is, de nem érzett semmi kellemetlent, a meleg egyre jobban esett fáradt testének.
A következő pillanatban Yillan bukdácsolt lefelé a csöveknek verődve, majd a puha homokon terült el és mozdulatlan maradt. Rulla lélekszakadva sietet oda, szólítgatta, de Yllan nem felelt. A lány kétségbe esetten próbálta éleszteni, mikor észrevette, hogy Yllan lélegzik, gyengén, de lélegzik. Fentről hirtelen fülsértő robaj hallatszott azután ismét csend, mély zöldszínű csend lepett el mindent, és meleg volt, nagyon meleg.
Yllan hosszú ideig hevert mozdulatlanul a homokban.
Mikor visszanyerte tudatát, nem akart hinni a szemének. Rullát pillantotta meg elsőnek majd kicsinyeit, akik Rulla körül csintalankodtak. A lány pajkosan megbökdöste Yllant.
- Kelj már fel! Na mit szólsz hozzájuk?  Tényleg új világ köszöntött ránk. Ja! A fehér kis undok strasszokat eldobáltam, nem illik a fekete bőrszínemhez! Maradjunk itt a kicsiny vörös napnál, itt meleg van és sok az élelem.

- Apa! Amíg nem voltál itthon, az egyik black molli kiugrott az akváriumból, és képzeld tele volt fehér pöttyel. Darakorosak a halak. Visszadobtam a hímet. Feltekertem a vízmelegítőt 28 fok fölé, és fertőtlenítőt öntöttem a vizükbe, ahogyan tanítottad.
Teljesen meggyógyultak, és képzeld a nőstény mollinak, születtek kis halai!
Kategória: Fantasy | Hozzáadta:: Pyerra (2012-03-09)
Megtekintések száma: 773 | Hozzászólások: 5 | Helyezés: 2.5/2
Összes hozzászólás: 4
4 szabóada  
1
"- Nem. Mintha félt volna valamitől vagy minket, intett volna valamire."
ennek nem sok értelme van így. Úgy van, ha kiveszem a vesszőt a minket mögül.
.... tudod mit? olvasd át újra és javítsd ki azokat a hibákat, amiket észreveszel még, meg amiket már javasoltunk, és akkor töltsd fel újra, mert ez így nem publikálható. Ha újra feltöltötted, végigolvasom. Várom smile

3 szabóada  
0
"Beszélt mesterséges szerkezetekről, de ami lényeg egy térkapuról mely visszavisz a szabad világba." ezt mondatot fogalmazd át smile

ezt is: "Az öreg vak és fáradt ahhoz, hogy megtalálja a láthatatlan erőfallal körülzárt rezervátum kijáratát, pedig rengeteg információt gyűjtött a hosszú évek alatt, de ő már nem küzd."

ezt is: "Átadta hát hihetetlennek tűnő meséit, egy kicsi napról mely milliószor kisebb, mint az igazi, de meleget ad, arra fent nyugaton."

..... kezdek fáradni, pedig még az első résznél járok... sad

1 Litzey  
1
Szia!

Nehéz véleményt mondani erről a novelláról, mert nem igazán szerettem volna ilyen típusú kritikával kezdeni ezen az oldalon a működésemet. De túl kell esni ezen is... Jó, könnyen beszélek én... aki megírja... Más kérdés, hogy neked mennyire lesz nehéz, ugyebár...

Szeretném, ha tudnád, hogy szavaim mögött nincs egy fikarcnyi rossz szándék sem, viszont én olyan ember vagyok, aki nem igazán szokott kertelni. Nem kenyerem a hízelgés. De ennyit a rizsáról.

Megvallom őszintén a történet nem fogott meg. Miért? Mert gyakorlatilag nem igazán tudom mai napig sem, hogy miről szól. Ne nézz hülyének, nem nehéz a felfogásom, csupán a szövegben lévő hibák mennyisége olyan szinten elvonta a figyelmem a sztoriról, hogy hiába olvastam el négyszer-ötször, egyszerűen képtelen voltam figyelni.
Abszolút jó szándékkal mondom, keress egy beta-readert, mert ilyen szarvashibákkal kezedből (gépedről) kiadni bármilyen novellát is, bűn.
Nem igazán szeretném ragozni, mivel nem tudom, mennyi idős vagy, de hibáid 90%-a az általános iskola 5-6-os nyelvtan tananyag abszolút ismeretlenségéből adódik. Rengeteg vessző hiányzik, mások rossz helyre kerülte, emiatt komplett mondatok válnak értelmetlenné. Az olvasó nem monoton gép, hogy csak átfussa a mondatokat, épp ellenkezőleg. Az olvasó úgy hangsúlyozza magában a szöveget, ahogy te elétárod, ezért fontos, hogy jól és jó helyen használd az írásjeleket.
Emellett a szöveg hemzseg a figyelmetlenségi hibáktól. Vesszőt és pontot használsz egyszerre, magyarul, nem figyeltél, hogy a backspace valóban törölte-e a véletlenül leütött vesszőt a mondat végéről, helyette odaütötted a pontot.
A párbeszédszabályokat úgy érzem ismered, bizonyos tekintetben, de az embernek mégis kétségei támadnak, hiszen össze-vissza alkalmazod őket. Nem figyelsz arra, hogyan is kell pontosan párbeszédet írni, emiatt ismételten értelmetlenné teszel szövegrészleteket. Az olvasónak fogalma nincs arról, hogy XY beszél-e még, netán ismét visszatérsz a narrációhoz.
Mindez a rengeteget levon a novella minőségéből. Ennyit a helyesírásról.

Stilisztika:
A novella tagolt, részekből, jelenetekből áll, melyeknek illene összefüggni. Ezek azonban csak abban a tekintetben kapcsolódnak egymáshoz, hogy ugyanaz a két szereplő jelenik meg minden jelenetben. Nincs koherencia, nem tartja össze a novellát semmi. Azzal, hogy szétdaraboltad, a történetet is darabokra szedted, szakadékokat vájtál az egyes részek közé, de hidat elfelejtettél építeni.
A lezárás: tudományos szöveg egy fantasy novellában - ambivalencia. S ehhez párosul az utolsó monológ elmondójának személye. Ki ő? Egy gyerek, egy kutató felnőtt, aki meglátogatja apját, hogy megossza vele hihetetlen felfedezését? Netán a kettő keveréke? Mert a fogalmazásmód arra enged következtetni, hogy egy örömmámoros gyerek újságolja az apró halak születését a hazaérkező apjának. De akkor honnan a jó égből tudja, hogy 50:1 arányban kell hozzá malachit zöldet önteni, hogy a halak párosodjanak?
Odavetettél két mondatot a végére, ami közel sem érte el bennem a csattanó hatást, épp ellenkezőleg, nem értettem, miért került oda...

Szókészlet:
Rettentően sok a szóismétlés, máskor olyan szinonimákat használsz, amelyek jelentésével nem vagy tisztában. Példának okáért: a nyughatatlan nem egyenlő a nyugtalannal. A nyughatatlan szinonimája például az izgága, a tüzes, az élénk, az életteli, a buzgó. Míg a nyugtalan szinonimája az aggódó, a feszült, a zaklatott - és ez illene a szövegkörnyezetbe.

A következtetéseket levonva: láttam, hogy első próbálkozás. De akár az, akár nem, sokat kell még gyakorolnod, olvasnod, tanulnod. A hibák kiküszöbölésére ügyelni kell.

Üdv: Litzey

2 Pyerra  
0
Szia!
Köszönöm a kritikát!
Nem egyszerű az írás, ezt már látom.

Üdv: Pyerra

Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Belépés
Keresés
Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Online Munkaasztal
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala
    		•
    Copyright MyCorp © 2024
    Ingyenes honlap létrehozása с uCoz