2.

Barachiel

– Nem bízhatsz meg ismét egy emberben – mondta a sárga ködként gomolygó démon. 

– Ezt nem fogom megvitatni veled, Zebub – felelte a másik.

– Régen szólítottál már így, Samhazai, vagy hívjalak inkább Lucifernek? Manapság jobban szereted ezt a megnevezést. Nem igaz?

A sötétség lassan továbbkúszott a vörös lángok fölé emelkedő sziklaszirten, majd a másik két démon ugyanolyan alaktalan formában követte őt.

– Ugye nem akarod kétszer elkövetni ugyanazt a hibát, testvérem? – kúszott a vöröses képződmény elé egy fekete árnyék.

A vörös, mintha sokszorosára nőtt volna és körülölelte a másik kettőt.

– Ne akarjatok engem kioktatni, vagy a múltbéli hibáimat felróni! Mindkettőtöknek volt már lehetősége, hogy leszámoljon ősi ellenségeinkkel, de kudarcot vallottatok.

– Ahogy egykor az emberfajzat is – vetette közbe Zebub. – Mi lesz, ha az új kiválasztottad enged a kísértésnek és beáll az egyik fajhoz? Akkor miként fogod megfékezni? Mi lesz, ha ő is ellenünk fordul? Túlságosan nagy hatalmat adtál a kezébe, amely, ha elszabadul, akkor még te sem leszel képes megfékezni.

– Elég legyen! – tört ki Luciferből a düh. – Ebben a háborúban szükségünk van az emberekre minden hibájuk ellenére, ha elpusztítják őket, akkor a mi hatalmunk is meggyengül. Nélkülük mi is halálra vagyunk ítélve, de most rajtuk a sor, hogy megvédjék önmagukat a készülő háborúban.

– Testvérem, ne felejtsd el, ki ellen küldöd őt háborúba, és emlékezz, miként sikerült évezredekkel ezelőtt megállítanunk. Az emberek már kudarcot vallottak egyszer és akkor majdnem mind elpusztultunk. Nem csak rólad van szó, hanem a birodalmad minden egyes teremtményéről és rólunk is. Ha a halandó elbukik, akkor vele bukunk mi is. Engedd meg nekünk, hogy átmenjünk a halandók világába és ott segítsünk a kiválasztottadnak. Te is jól tudod, az emberek a természetüknél fogva képesek bármikor kudarcot vallani, mert őket az érzéseik vezetik. Ha nem tudja legyőzni az érzéseit, akkor nincs esélye. 

A sötétség valamivel összébb húzódott. 

– Ő nem egyszerű ember, testvéreim. Sokkal több annál, de ezzel még nincs tisztában. Kell még egy kis idő, hogy képes legyen ezt elfogadni, de addig meg kell vívnia egy másik csatát, ami a szívében dúl.

– Olyan dolgokról beszélsz, amelyekkel még mi sem vagyunk tisztában – felelte Zebub. – Viszont egymaga nem lesz képes megtanulni, miként vegye fel a harcot az ellenséggel.

– Meglehet, de nem ti mente. Belialt fogom átküldeni. Igaz őt inkább az indulatai vezérlik, de biztos lehetek abban, hogy valóban a mi érdekünket tartja szem előtt. Ellenben veletek, Azazel.

– Megsértesz ezzel a feltételezéseddel, de legyen, ahogy óhajtod, Samhazai – felelte Azazel.

–Ha megtudom, hogy megpróbáltok beavatkozni a dolgaimba, vagy átmentek a halandók világába, akkor végzek veletek! Ezt ne feledjétek, testvéreim. Túl nagy a veszély, ami közeleg és nem engedhetek meg semmilyen hibát.

– Mi is tisztában vagyunk a közelgő vésszel, Samhazai – mondta Zebub –, de mi nem tudunk bízni egy emberben akárki is legyen az. Ha legalább annyi időt szentelnél a démoni seregekre is, mint a halandók világára, akkor nem kellene ennyire tartanod az ellenségünktől.

***

Roland Erik és Evelin közé lépett. 

– Sajnálom, Evelin, de nekünk most mennünk kell. 

A lány még mindig döbbenten nézett Erikre. 

– Tényleg te vagy az? Hogy lehet ez? Én… én azt hittem, hogy… 

– Elég legyen, Evelin! – emelte fel a hangját Roland. – Most nem alkalmas, hogy ezt megbeszéljétek. Gyerünk, haver!

– De… ez lehetetlen. A karjaim között haltál meg.

– Így van, Evelin. Erik meghalt érted, de nem volt számára hely a pokolban, ezért inkább visszaküldték, hogy éljen még egy kicsit, de ez most tényleg nem alkalmas időpont. Örülünk, hogy láttunk! Majd máskor bepótoljátok a kihagyott hónapokat. Viszlát, Evelin!

A két barát sebes léptekkel ment tovább, miközben Erik többször is visszanézett és látta, hogy Evelin kétségbeesetten bámul utánuk. Érezte, amint egy gombóc növekszik a torkában. Erősnek kell maradnom! Evelinnek is így lesz a jobb! Próbálta győzködni magát, de sikertelenül, mert szerette volna elmagyarázni a lánynak a történteket, de tisztában volt vele, ez nem alkalmas pillanat. Jelenleg az a legfontosabb, hogy eltűnjenek innen, mert ha Evelin közelében marad, akkor őt is veszélybe sodorja. 

– Te teljesen megbolondultál? – kérdezte ingerülten Erik Rolandot.

– Most meg mi a fene bajod van, haver?

– Nem volt hely számomra a pokolban?

– Miért, nem így van? Lucifer is úgy gondolja, jobb, ha itt vagy. Az már más kérdés, hogy felruházott valami Isteni… akarom mondani, démoni erővel, de mégis igaz, hogy meghaltál, majd visszatértél. Ennyi! Lehet irigykedni.

Erik nem felelt. Még egyszer visszanézett, de már nem látta Evelint.

– Tulajdonképpen hova is tartunk most? – kérdezte Erik bő félóra néma gyaloglás után. 

Úgy tűnt, Roland valamin nagyon gondolkodik, ezért egy kis hezitálás után válaszolt. 

– Egy ismerősömhöz megyünk, aki meg tudja mondani, mit is kell tenned. 

Erik megtorpant. 

– Ne értsd félre, Roland. Hálás vagyok a segítségedért, de feladatom van, ezért most nem alkalmas az idő az ismerkedésre. 

Roland dühösen lépett oda Erikhez és a vállánál fogva a falnak taszította. 

– Felfogtad te egyáltalán, mibe keveredtél? Én egész életemben ebben éltem és ismerem a szabályokat. Pontosan tudom, melyik városokat kell elkerülni és már jó előre megérzem, ha egy hatalmas vagy Őrző van a közelemben. Te megérzed? Te tudsz bármit is azon kívül, hogy a halál ura, a nagy Lucifer azért küldött vissza, hogy őt szolgáld? Nem tudsz te semmit, Erik! Nélkülem valószínűleg nem élnéd meg a holnapot, de ha menni akarsz, akkor menj! Nem szeretnék a nagy harcos útjába állni, még a végén személyesen Lucifer jön fel az pokolból, hogy elragadja a lelkem. 

Erik eltaszította magától a barátját. 

– Ne csináld úgy, mintha te mindent tudnál! 

– Te pedig ne viselkedj úgy, mintha egy hétköznapi ember lennél! Fogd fel végre, egy veszélyes világban élünk, ahol, ha nem vigyázol, akkor elpatkolsz. Persze nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy visszatérjen a pokolból. 

Erik ellépett barátjától. 

– Hidd el, egy cseppet sem élvezem ezt az átkozott helyzetet – mondta, de már sokkal visszafogottabban. – Fogalmam sem volt arról, mi folyik a földön. Egy átlagos ember voltam, akinek a legnagyobb problémája a munkahely és a barátnője volt, de megváltozott minden, és most az én vállamon nyugszik az emberi civilizáció megmentésének a terhe, de nem tudom, miként kezdjem el. 

Roland odalépett barátja mellé és a vállára tette a kezét. 

– Ne haragudj rám, haver. Elég stresszes az életem, mióta itt vannak az Őrzők, de mi talán segíthetünk neked, ám ahhoz bíznod kell bennünk.

Erik bólintott, majd végigfutott az agyán a gondolat, hogy ő mégsem volt jó választás. Túl nagy teher ez a számára, és nem hiszi, hogy teljesíteni tudná a rá kiszabott feladatott. Majd kirázta a hideg, amikor belegondolt abba, milyen következménye lesz annak, ha nem járna sikerrel. 

– Itt vagyunk – mondta Roland, amikor megállt egy öreg ház rozoga faajtaja előtt. A ház sárgára mázolt faláról omladozott a vakolat, a tetőszerkezet is megroggyant már, csoda, hogy még nem szakadt be a súlyos cementcserepek alatt. Az utcában mindenhol buja, szépen nyírt gyepek voltak, de itt látszott, hogy senki sem gondozza az udvart vagy a ház előtti részt, mert a fű vadul burjánzott. Az ég makulátlan kékségben úszott, miközben a fákról a madarak lágy dallama hallatszott. 

Erik meglepetten és előítéletekkel nézte a házat. El sem tudta képzelni, ki lakhat egy ilyen helyen. Roland kinyitotta a rozoga faajtót, majd beinvitálta barátját. Erik kissé bátortalanul lépett be a vastag járólapokkal kirakott folyosóra, ahol nem volt meleg és jó illat, mint kint; sokkal inkább sötétség és dohos szag telítette meg a levegőt. 

– Itt várj meg! – mondta Roland, majd bement a szemben lévő szobába. 

Erik az emelet felől lépteket hallott, amikor arra tekintett, látta, amint egy lány sétált le a lépcsőn, egyik kezét a korláton nyugtatta. A mozgása lassú és könnyed volt, mintha lebegne. Nagyon csinos volt. Ruhái a legújabb divatot követték, világosbarna haja a vállát cirógatta. 

Erik tekintete elszakadt a lányétól, amikor Roland behívta őt a szobába. 

Léptei nyomán hangosan recsegett az öreg parketta. A szoba üres volt, mindenhonnan pókhálók lógtak csak az ablak előtt állt egy szék. 

– Kérlek, fáradj beljebb, Erik – szólt egy selymes, meggyőző férfihang. 

Erik óvatosan közelebb lépett az árnyékok által körülölelt székhez, de nem tudta kivenni, ki ül benne. 

– Nézd el nekem, hogy ilyen körülmények között fogadlak, de manapság nekem is sokkal óvatosabbnak kell lennem. Ez a város teljesen kifordult önmagából az elmúlt néhány hónapban, de nem áll szándékomban ezzel untatni téged. Érzem a benned áramló feszültséged, amint a vágyaid ki akarnak törni belőled. 

– Ki maga? – kérdezte Erik. 

– Milyen tiszteletlen vagyok. A nevem Barachiel. 

Erik elcsodálkozott a név hallatán, mert sosem hallott ennél különösebbet korábban. 

– Ó, dehogy is! Sokkal inkább a benned lüktető érzésekben olvasok, amelyek olyanok számomra, mint a dallam. 

– Maga is hatalmas? 

– Nevezhetsz annak is, ha úgy tetszik. 

– Mégis ki maga? – izzott fel Erikben az indulat. Cseppet sem volt kedvére való ez „találd ki, ki vagyok” játék. 

Ekkor Barachiel felállt a székből és Erik felé fordult. Arca sápadt volt, amelyet a fekete hajzuhatag még inkább kiemelt, és a fekete szempár, mintha füstölgött volna. 

– Nem hiszem, hogy most az én kilétem lenne a legfontosabb, Erik. Sokkal inkább az a kérdés, te mihez fogsz kezdeni? Elvégre te vagy a halandók bajnoka – Barachiel hangja gördülékeny volt és arrogáns. 

Most, hogy ez a téma felvetődött, Erik sem hallgatott. 

– Elméletileg azért vagyok itt, mert maga tud nekem segíteni. Nekem fogalmam sincs, mihez kezdjek, nem tudok mit kezdeni ezzel a felelősséggel, csak azt tudom, hogy okkal lettem visszaküldve és feladatom van, de nekem úgy tűnik, hogy mindenki többet tud nálam. 

– Ó, igen! Az öreg Samhazai vagy, ahogy ti ismeritek Lucifer és ki tudja még, hány néven illették még az évezredek során, nagyon szeret szórakozni. Az első, amit tudnod kell, hogy végtelen hatalom birtokosa vagy. Olyan erőt kaptál, amilyenről a legtöbbünk csak álmodozhat. Nekünk… az Ősöknek megvan a saját hatalmunk, ami ugyancsak mérhetetlen, de te ember vagy és egy átlagos ember nem is lenne képes ilyen erőket uralni, mert az felemésztené őt, hacsak nem született hatalmasnak. Viszont te egészen más vagy, mint a többiek, mert te nem tartozol sehova. Neked a lelked elragadták és a pokolban kínozták és ezek a kínzások megváltoztattak téged, képessé tettek arra, hogy ilyen erőn uralkodni tudj. Ámde, ahogy mindennek úgy ennek is ára van. Nagyon komoly ára. 

– Miféle ára? – kérdezte Erik izgatottan. 

Barachiel elmosolyodott. 

– Előbb ismerd meg az erőd, de ne akarj azonnal minden tudás birtokosává válni, mert arra úgy sem lennél képes. 

Düh söpört végig Eriken. 

– Ne akarja eldönteni helyettem, mit tegyek! Tudnom kell, hogy miféle árról beszélt. 

– Ne felejtsd el, hogy az én házamban vagy, fiú! – vágott közbe Barachiel, hangja borotvaéles volt. – Előbb meg kell tapasztalnod a valóságot, erősödnöd kell, mert az időnk fogytán van és az alvók hamarosan felébrednek, neked pedig készen kell állnod addigra. 

Erik mélyet sóhajtott. 

– A válaszai csak újabb kérdéseket vetnek fel bennem. Sokkal jobban örülnék, ha nem rébuszokban beszélne.

– Tudom, hogy számtalan kérdés merült most fel benned, de mindre nem adhatok neked választ. Viszont néhány dologban a segítségedre lehetek. Jobb lett volna, ha Samhazai ezeket is megmutatja, akkor talán neked is könnyebb lenne. Amint arra már rájöttél, nem csak egy világ létezik. Vannak számtalan más létsíkok is, ahol különböző erősebb vagy gyengébb életformák alakultak ki. Viszont van kettő, amely már nagyon régóta hadban áll egymással és ott elképzelhetetlen erőkkel rendelkező lények élnek. Évezredekkel az emberek megjelenése előtt ezen a létsíkon hatalmas csatát vívtak egymással, de valamilyen ismeretlen oknál fogva meggyengültek. Az erejük, mintha szertefoszlott volna. Attól kezdve mind a két világ arra törekedett, hogy megszerezze magának azt az erőt, amivel így le tudja gyengíteni a másikat. Ámde nem jöttek rá, mi lehet az. Idővel az emberek, ahogy ti hívjátok magatokat, öntudatra ébredtek. Samhazai egy véletlen folytán döbbent rá, hogy ők a kulcsok a végső győzelemhez. Az embereknek nincsenek olyan képességeik, mint a másik két létsíkok élőknek, de őket nem is korlátozza semmi. Ezért kiválasztott egy kisgyermeket, akit felruházott egy mérhetetlen hatalommal, hogy ő legyen a fegyvere az ellenség ellen. Viszont akkor még nem ismerte az emberi természetet, akkor még nem tudta, hogy az emberek nem mindig hoznak logikus döntéseket, mert ti képesek vagytok elveszíteni a józanságotokat, ha felerősödnek az érzelmek. Ismét kirobbant egy háború, de kiválasztott nem engedelmeskedett Samhazainak és ellene fordult. Addigra már olyan erővel rendelkezett ezen a világon, amellyel nem voltak képesek felvenni a harcot. Végül nem csak Samhazai seregét verte vissza, hanem a másik oldalt is, akit az addig ismert legnagyobb harcos vezetett, Michael.

– Várjunk csak! – szólt közbe Erik. – Ugye maga most nem az angyalok és démonok háborújáról beszél? Mondja, hogy csak szórakozik velem!

– Erik, az angyal és démon elnevezést már csak az emberek ragasztották rájuk és különböző vallási nézeteket szőttek köréjük, de a valóság teljesen más. Nincs menny és pokol. Amit ti annak tartotok az két másik létsík. Samhazai és Michael bukása után mind a két oldal megpróbált magának szerezni egy bajnokot, de nem sikerült. Akiket átvittek a saját világukba, hogy átformálják, azoknak az elméje nem volt elég erős és meghasadt. Miután visszaküldték őket ebbe a létsíkba nem voltak mások, csak bolondok. Csakhogy Michael átlépett egy határt. Emberi alakot öltött és gyermekeket nemzett, mert abban bízott, hogy a születendő gyermekeket képes lesz irányítani. Őket egyszerűen csak nephilimeknek hívták. Michael terve bevált és a nephilimek legyőzték Samhazai csapatait, majd szétszóródtak a Földön és saját követőket toboroztak. Ők indították el azt, amit ti ma vallásnak neveztek. Tőlük ered, hogy Samhazai démon és ők a gonoszok, míg Michael angyal és az embereket védik, de az igazság az, hogy egyikük sem jobb a másiknál. Mindkettejüket csak a végső győzelem vezeti. Idővel a nephilimek elárulták Michael-t és nem engedelmeskedtek már neki. Ezért levadászták őket, de mégis akadtak túlélők, akik el tudtak rejtőzni.

Nem sokkal később minden megváltozott. Lilith, aki korábban Samhazainak nemzett gyermekeket, elárulta őt és elmenekült egy másik világba. Samhazai üldöztette, de nem sikerült végeznie vele. Lilith lassan hatalmas sereget toporzott magának. Számtalan világ behódolt előtte. Mindig más és más alakot öltött, hogy kielégítse a kiválasztottainak vágyait, majd gyermekeket nemzett nekik, akik mind hűségesek voltak hozzá. Végül egy hatalmas csatában Smahazai legyőzte őt, de nagyon meggyengült.

Ezután sokáig csend volt az emberek világában. Mindenki a saját birodalmával volt elfoglalva. Ámde most vihar közeleg. Azt beszélik, hogy Lilith él és az a célja, hogy mindhárom világot elpusztítsa. Hozzám is csak hírfoszlányok jutnak el, de ha igaz, akkor hatalmas erővel rendelkező szövetségesre tett szert. Samhazai ezért választott ki téged. Valami van benned, ami a többi halandó fölé emel. Azt nem tudom, mi, de nem véletlen választott ki téged, Erik.

– Kezd elég zavaros lenni számomra ez az egész. Angyalok, démonok, hatalmasok, Őrzők és ki tudja még, mi van, amiről nem is tudok. Nem tudom, mit látott bennem Lucifer vagy akárhogy is hívják, de nem hiszem, hogy képes vagyok azokra, amiket rólam feltételeztek.

– A türelem egy nagyon fontos erény és az idő hamarosan minden kérdésedre megadja a választ. Egyelőre az a legfontosabb, hogy maradj nyugton, kerüld el az Őrzőket és a hatalmasokat. Az Őrzők inkább végeznek veled, semmint hagyják, hogy Samhazai teremtménye közöttünk járjon. A hatalmasok mind maguknak akarnak majd és azt akarják, hogy tartozz közéjük, de neked nem szabad senkihez sem tartoznod.

– Akkor áruld el nekem, mit tegyek? Hova menjek?

A beszélgetést egy idegen komor képű férfi zavarta meg. 

– Mester, egy újabb támadás történt. A gyilkos végzett az erdőlakók vezetőjével. 

Barachiel tekintete megváltozott. Erik egyszerre látta aggódónak és dühösnek. 

– Erik – fordult felé Barachiel -, szükségünk van a segítségedre. Tisztában vagyok vele, hogy nem ismered még a képességeid, de nem is szükséges. Ahogy említettem, te határtalan erő birtokosa vagy csak szabadon kell engedned azt. Te és Roland menjetek el Almussal a legutóbbi gyilkosság helyszínére és keressetek nyomokat. Ha képes leszel megnyitni az elméd, hagyni, hogy szabadon áramoljon az erő benned, akkor te sokkal többet is megláthatsz, mint bármelyikünk.

Erik érezte a levegőben vibráló feszültséget. Nem tetszett neki ez a nyomozós dolog, de nem állt szándékában ellentmondani Barachielnek, mert nem tudta, miként reagálna rá. 

– Érzem benned a kételyt, Erik – jegyezte meg Barachiel –, de hidd el, ez pontosan az, amiért te is itt vagy. Ha nem segítesz kideríteni, ki gyilkolja a hatalmasok vezetőit, akkor könnyen véres háború robbanhat ki a városban, amelyben a civilek már nem lennének biztonságban.

Továbbra is várom az ötleteket, javaslatokat és észrevételeket a folytatással kapcsolatban. További részletekért klikk IDE.