A kastélytól már egész messze a fák torz, sötét árnyékain belül mozogtam hangtalan, ahogy közeledtem a megadott irányba. Martin jelentése utoljára a rétnél szólt a kommunikátorból, aztán kinyomtam a készüléket, amikor úgy éreztem egészen közel járok az ellenséghez. Nem jött volna felettébb jól, ha kommunikátorom egy alkalmatlan pillanatban felfedi hollétem, ezért döntöttem az elővigyázatosság mellett. A vallatás félbeszakítása kellőképp szította bennem a feszültséget, mert dugába döntötte tervem, mely már az őrjárat előtt készen állt fejemben. Bosszús voltam, és Dario mondhatni nem érdemelte ki idáig a tiszteletem, így hát magam mögött hagytam a fa ékes díszeként. Gondolom sok idejét fogja most elvenni a kiszabadulás, bár ha jobban belegondolok nem érdekel. A réten túl ismét a fák közt lopakodtam. Az ágakon a szél tépte a friss leveleket. Az ágak fülsértő zajjal csattantak mindig, amikor a tomboló vihar ereje összeütötte őket. Vékonyabb, gyengébb fák nyögve görnyedtek meg így hajoltak meg az orkán erejű szél előtt siralmasan, búsan. Egyetlen egy madár riadt szárny verdesését se hallottam, nem is láttam, hogy sebesen repülnek messzire menekülve erről az őrjöngő tájról. Minden élőlény csöndesen meghúzódott valahol, hogy átvészelje ezt az időt. Én is meghúzódtam egy öreg, odvas fa aljában a koromsötétbe burkolózva, hogy bevárjam az ellenfelem. Biztos voltam benne, hogy ő már itt van a fák közt, és egyre csak halad irányomba. Ugrásra készen várom azt a pillanatot, amikor megjelenik közvetlen előttem pár méterre az a hatalmas erejű idegen. Erejét már tisztán éreztem bőrömön, hiszen ott vibrált az a láthatatlan energia a levegőben körülöttem. Lehet ezt érezve esetleg más megfutamodott volna, csakhogy engem felhergelt ez a valaki. Nem kéne ma itt lennie, s belerondítania abba, amit kiterveltem. Ha Dario nem kaphatta meg a magáét, majd megkapja más. Igaz, ezek az érzések hirtelen jöttek, nem is csitultak azóta, hogy ott hagytam őrtársam, ám tudtam, hogy haragom menten elszáll, amikor leterítem az idegent, szemeibe nézek és eljön a pillanat, amikor végeznem kell vele. Ez az a pillanat, ami számomra úgy gondolom az esetek több mint felében lehetetlen. Hát nem gondolkoztam előre. Feszülten figyeltem mi történik körülöttem. A vihar nem békélt meg, továbbra is kitartóan, erőszakosan járt a kastély körül. Megnehezítette dolgom a süvítő szél, mely oly érdekesen fúj át egy-két ág, és levél közt, hogy néhol fütyülések zaja hallatszik. Azon voltam, hogy kizárjam mindezt, bár régebbi harcos létem ellenére is nehezen ment a dolog. A fütyüléseket, csattanásokat, zörgéseket alighogy háttérbe szorítottam mikor az a mindent felemésztő erő váratlanul eltűnt. Döbbenten álltam, behajlított lábakkal, és vártam, hátha mégis történik valami, bármilyen kiszámíthatatlan fordulat, bármi. Hogy kerülhetett ki ilyen észrevétlen? Végig futott gerincemen a hideg. Az ellenség kísérteties, megmagyarázhatatlan eltűnése rémületet keltett bennem, amelyről igyekeztem tudomást se venni. Most más irányból támadt fel a szél. A hátam mögül, így hajam előre fújta arcomba. Már tűrtem hátra az összekócolódott, hosszú tincseket, amikor lefagyott mozdulatom, mert az erő gazdájának jelenlétét megéreztem ismét, immár közvetlen közel a hátam mögül. Érzékeltem közelségét, és azzal együtt azt is milyen fenyegető veszélynek vagyok kitéve. Erős, bódító illata volt, ahogy az a vadászokra oly jellemző is. A szél váratlanul alább hagyott, ám még mindig egyikőnk se moccant. Éreztem, hogy intenzíven néz egy szempár, szinte égették fejemet azok az izzó tekintetek. Apró pihék meredtek nyakamon, és mindkét karom libabőrössé vált, no de ezeket a reakciókat nem a hideg váltotta ki belőlem. Sietősen kiáltott józan eszem, hogy felolvassza fagyossá dermedt testem, melyet a zsibbadt félelem kábított el. Végre mozgásba lendültem. Elrugaszkodtam, a lehető legmesszebb ugrottam odébb a veszélytől. Sarkon perdültem, annyira sietve tettem, hogy majdnem egyensúlyom vesztettem, elég balszerencsés volna elesni egy felemésztő erejű vadász előtt. A fa árnyékában látom, hogy egy alak mozdul. Lassan, ráérősen lép ki a sötétből. A vadász lehet két méter magas, a színtiszta erő izmos, eleven forrása. Sötét szemeiben nem e világi fény lángol, melytől a tagadhatatlan rettegés kerít hatalmába, mégis a bennem reszkető zsákmányt más is lebénítja. Az a szempár nem csupán a pánikot kelti bennem, hanem vonz is, elkábít. A vonzó vadász velejáró képessége, hogy elbűvöli áldozatát, így teljesen hatástalanítja, cselekvőképtelenné teszi. Már nem egy vérfarkassal találkoztam életemben. Nem egyszer ért véget az ellenséggel folytatott harc győzelemmel. Mindig nagy energiát követelt egy ilyen vérre menő viaskodás, és annak ellenére is iszonytatónak éreztem tettem, hogy ősi ellenségemmel tettem. - Ne félj! - Mély, férfias hangja tovább fokozza bódulatom. Átható bariton hangja a helyzettől függetlenül csempészi belém a bizarr érzéseket. Ösztönösen megnyugodtam a férfi szavainak hatására. Intenzíven csapott felém a belőle áradó kapitális erő, mely érzékeimre óvatosan simult rá, hogy kellemes kábulatba tartson. Életemben ezidáig egyetlen őrjárat alatt se találkoztam ilyen grandiózus erővel rendelkező vérfarkassal, sőt még a háború idején se kerültem szembe hozzá hasonló lénnyel. Megdöbbentő jelenléte minden koncentrációm megkövetelte. Andalító vonzerejéről nehezen megfeledkezve érintettem meg a tokokkal felszerelt szíjat sötét nadrágomon. Kezem észrevétlen egy kemény markolatra simult. - Nem akarlak bántani! Nincs szükség arra a fegyverre. - Szól hozzám megint. Szelídségének nem engedek, nem hagyom, hogy ellágyítson. - Ki vagy Te? - Szegezem rá rideg pillantásom ellenségesen. - Ezt egyelőre nem osztom meg Veled, Helen kedvesem. Még nem kockáztatok. - Mosolyog melegen rám a férfi. Döbbenten bámulok kifürkészhetetlen szemeibe. Mosolya mérhetetlen hatással van rám, pedig hevesen tiltakozom az ellen. Akaratlanul jobban figyelem arcát. Vonzó mosolyától ragyog férfias arca. Erős vonásai ellágyulnak tőle, ám megőrzik karakteres, férfias íveit arcának. Szeme mélyen ülő, vadság csillog benne, bármennyire kedves is nézése. A vérfarkasok önkontrollja kimondottan jó, tiszteletreméltó, ám azt a vadságot, amit kordában tartanak nem tudják igazán elrejteni. Elég egyetlen pillantás, és meglátni szemükben annak az izzó vadságnak a fényét, mely elárulja milyen lény is áll előttünk. Sötét szemöldökének íve még komorabbá teszi, és határozottabbá is egyben azokat a gyönyörű sötét szemeket. Enyhén ívelő, egyenes orrának hegye minimálisan pisze, amilyen egykor apámnak is volt. Mindig úgy gondoltam gyermekként, hogy nemesi származásra utal az ehhez hasonló orr. Mit mondhatnék? A gyerekek sok mindent ki tudnak találni… Több vonásában nem hasonlított apámra. Az idegen roppant jóképű, e mellé ráadásul társul leírhatatlanul magasztos vonzereje, mely sötéten lengi körbe egész lényét. Összeráncolom homlokom, és erőteljesen pillogok párat, annak reményében, hogy aztán nem látom ilyen ellenállhatatlanul vonzónak az idegent. - Honnét tudod a nevem? - Szegezem neki a kérdés feszülten. Izzadt tenyeremben egyre erősebben szorongatom a markolatot. - Mindent megtudsz később. - Feleli higgadtan, csakhogy én nem nyugszom, hisz nem kaptam választ kérdésemre. Megfordul vissza a sötét árnyék felé, és indulni készül. Tudom mit kell tennem. Túl sok kérdés van a fejemben, és egyre se kaptam kielégítő választ. Most eszembe se jut a Klán, és hogy mit kéne tennem, csakis az munkál bennem, hogy kiderítsem honnét tud rólam ez a férfi, na meg hogy mit akar tőlem. Már alakja a sötétbe burkolódzott, egyre távolodott tőlem. Nem szalaszthattam el az alkalmat. Tudtam, hogy pillanatokon belül eltűnhet és egyetlen nyomára se bukkanok rá aztán. Széles vállát megragadva próbálok pördíteni rajta egyet, bár ez mit sem használ. Úgy tűnik a fickó megmozdíthatatlan akár egy szikla. Annyit viszont elértem, hogy megálljon. Nem várom higgadtan, hogy miképp reagál. Egy kegyetlen rúgásba tömörítem minden erőmet, hogy sikeresen leterítsem, ám villámgyorsan fordul felém, és egy laza mozdulattal kapja el levegőben, még a hasa előtt a lábam. Hosszú ujjai átkulcsolják bokámat épp csak egy kisebbet kéne rántania, és máris a földön kötnék ki. Elégedetten csillognak sötét szemei még a sötétben is. Amilyen gyorsan elkapott olyan gyorsan ereszt el. Attól még, hogy ő ilyen kíméletes volt velem én nem játszok a szabályai szerint. Újabb kísérletem egy hosszú, egyenes balos ütés lenne, amit fürge rúgásom követne, csakhogy már az ütésnél csődöt mondok. - Komolyan ezt akarod csinálni egész éjjel? - Mondja szigorúan, ám árulkodó mosoly bújik meg szája sarkaiban. Reflexszerűen mordulok rá. Próbálom kiszabadítani a kezem. Csuklómra tapadt ujjai nem szorítanak, nem okoz fájdalmat, ám szilárdan tart. Megkísérlek még egy rúgást. El kell löknöm valahogy, bár már magam se hiszek igazán benne, hogy bármi esélyem van ellene. Olyan kiszámíthatatlan, gyors és erős – magam sem értem miért próbálkozok még mindig. Hale mellett valahogy a vérembe ivódott, hogy ne adjam fel, küzdjek. Karom átlendíti fejem felett, megfordít, majd magához szorít. Kemény mellkasa hátamhoz tapad. Bal karom keresztbe húzódik szorosan testemhez simulva, és csuklóm még mindig fogja. Úgy fogja vékony csuklóm körbe az a kéz, akár egy kemény, hűvös bilincs. Igaz, bőre puha, de hűvös érintésétől sehogy se szabadulok, akár fogoly a bilincstől. Végre normálisan gondolkodok, és másik kezemmel előrántom a vékony, hegyes élű késem. Erőteljes mozdulattal mélyesztem oldalába. Fájdalmasan felnyög, de továbbra se ereszt, bár egy pillanatra gyengül fogása, ezt én kihasználva fürgén perdülök el előle. A fém tompán koppan a hideg talajon, amint kirántja testéből a vérfarkas. Megperdülök és szélsebesen ugrok hátrébb. Szikrázó tekintetétől megriadok ez billent ki abból a tomboló harci hévből, melyet egy röpke perc erejéig éreztem. Ez a pillanatnyi kihagyás tőlem elegendő is ahhoz, hogy ismét veszélyes közelségbe kerüljön – csupán egy lépésre van tőlem. - Ez nagyon nem volt szép. - Mordul, és bosszús pillantását arcomra szegezi. Valamiért elégedettséggel tölt el, hogy sikerült egy támadást jól bevinnem, ezért újabb erőre kapok, és összehúzott, lángoló szemei se rémítenek el. Oldalra vetődök, amikor felém lép, hogy elkapjon. Mögé lendülök, amilyen gyorsan csak tudok, és Oldalára mérek egy rúgást, pontosan oda, ahol előbb megszúrtam. A pólója felszakadt, és a foszlott széleket a vér áztatta, de ismertem a fajtáját. Enyémhez hasonló nála a gyógyulási folyamat, tehát sebe már nyilván vékony csíkká húzódott össze. Mélyről jövő morgása eszembe juttatja, hogy ez az egész nem játék, ő a vámpírok legnagyobb ellensége, és jelenleg hatalmas veszély számomra. Nem is értem miért nem bírom teljesen komolyan venni ezt a brutális tényt. Mikor megfordul már látom, hogy szemei lángolnak. Az a különös tűz ég azokban a szemekben, mely csak a vérfarkasokra oly jellemző. Azok a szikrák fenyegetően csapnak felém, és most többnek látom vonzó férfinél, ekkor jut el végre tisztán ködös agyamig, hogy ezek a rúgások nem büntetést vonnak maguk után, ahogy Hale esetében lenne. Ez itt arról szól, hogy ki éli túl. Eddig indokolatlan okból nem tört életemre, de most valódi düh égett szemeiben. Egy fenevad élt benne, melyet nehezére esett bent tartani idáig, viszont most rettentő közel járt ahhoz, hogy szabadjára engedje azt a farkast, melynek éles fogaival könnyedén széttéphetne. Volna némi esélyem ellene? Jó kérdés, nagyon jó. Eddig talán ő se vett komolyan, ezért sikerült megszúrnom, majd megrúgnom, ám ezek után nagyon is komolyan vesz, ezért a kettőnk közti harc több lesz annál, ami eddig volt. Csak egy nyertes lehet. - Nem figyelmeztettelek érthetően? - Morog hangjánál is mélyebb tónusban. Időm sincs gondolkodni. Előttem terem. Karjaim elkapja, és hátam mögé csavarja. Szabadulni próbálok, de esetlen ficánkolásommal csak magamnak okozok fájdalmat. Olyan gyorsan történik minden. Mögöttem lehajol valamiért miközben szilárdan fogja le kezeim, és akkor nem ficánkolok többet, mert egy kés szegődik torkomnak, a saját késem. Orrom megcsapja a vére csábító illata. A kés pengéjét borító véréből bőrömre csordul néhány vastag csepp. Érzem nyakamon a fém hűvös, félelmet keltő érintését és vére melegségét. - Figyelj, lehet idáig nem fogtad fel, de eszem ágában sincs bántani téged. Tény, hogy nem ez a megszokott, ha azt nézzük a vámpírok és vérfarkasok nem kimondottan cimborák, de amikor távozni készülök hagyj menni. Sértetlen vagy, nem? Nem bántottalak, de megnehezíted a dolgom ezzel a viselkedéssel. - Beszél hozzám mérgesen, ám szerencsére már nem olyan démoni a hangja, mely inkább állattól származó morgáshoz hasonló. - Még találkozunk, Helen, és idővel kapsz válaszokat, ígérem. - Szól egy hosszas, néma perc után higgadtan. Önuralma őszintén elképeszt. - De ma mégis miért jöttél? Ennek semmi értelme. - Jegyzem meg óvatosan. - Később, majd később mindent megmagyarázok. - Feleli. - Követelem a választ! - Förmedek rá. Összerándulok, amikor a kés megmozdul, de rögtön rájövök, hogy nem lesújt. Az apró fém egyenes hasít át a levegőn és egy messzi fa törzsébe fúródik egészen a markolatig. Hallom még a férfi feltörő nevetését, majd váratlanul ereszti el kezeim, és mire megfordulok csak sötét alakját látom elmosódni. A póló szakadtan hull mögötte a földre, ahogy a fekete farmer is. A cipő darabokra esett a ruhakupac körül. Egy óriási fekete test fut elképesztő sebességgel a fák közt. Elakadt a lélegzetem, ahogy az óriási farkast figyelem, amíg látom. Egyszer a távolból visszanéz rám. Érzem arcomon lángoló tekintetét, melynél varázslatosabbat még sose láttam, és aztán a bokrok sűrűjébe végleg eltűnik szemeim elől. Visszakapcsolom a kommunikátort. Nem tudom mi vár rám. - Helen… - az a hűvös hang érzelemmentesen cseng, ám engem nem téveszt meg, már rég ismerem – azonnal gyere a kastélyba! Beszédem van veled… Egészen megfeledkeztem Darioról. Biztos voltam benne, hogy valahogy sikerült kiszabadítania magát, és egyértelmű, hogy nem utánam jött, hanem rohant árulkodni. Nagyon jól tudom, hogy Hale-től nem csupán fejmosásra számíthatok. A félelem görcsbe rántja gyomrom. Sokkal szívesebben küzdök meg újra a farkassal, minthogy Hale-lel „beszéljek”.
Megkedveltem ezt a farkast Igazán jó lett a küzdelem része, láttam magam előtt mindent! Remélem jó oka volt rá, hogy megzavarja Helent Daroi kifaggatása közben.
Igazán jó lett a küzdelem része, láttam magam előtt mindent! Remélem jó oka volt rá, hogy megzavarja Helent Daroi kifaggatása közben.
