A tisztás felé tartottam nagy léptekben haladva. Már láttam a fákat, melyek a tisztás szélén sorakoztak. Oda értem melléjük és megálltam. A tisztás közepén egy holttest terült el. Nem akartam látni, de a lábam előre lendült. Egyenesen abba az irányba indultam, amerre a test feküdt. Félelem szorongatta a szívem. Kinsey feküdt ott pontosan úgy, ahogy meghalt: a karó még kiállt a mellkasából s vére elborította az arcát. Hirtelen feltámadt a szél, majd az ezt követő pillanatban szeme felpattant , egyenesen rám meredt az a szempár...Rám tekintett. - Kinsey! – Tettem felé habozva egy lépést, majd tétován még egyet, azután már elszállt a félelmem és oda rohantam mellé. Letérdeltem a nedves talajra Kinsey oldalára. Félelmetesen meredt rám, és egyszer csak elkapta a csuklóm. Készült, hogy fogait belemélyessze lágy húsomba. Nem tudtam mit tehetnék. Valami azt súgta veszélyben vagyok, ám a másik hang biztatott: Ha Kinsey-nek vérre van szüksége tőlem megkapja. – Törődtem bele és magamban eldöntöttem, hogy nem teszek semmit. Várok. Kinsey felmordult, sebes ajkát megnyalta. Már éppen nyitotta is a száját mikor az erdőből egy villámsebességgel száguldó farkas felénk rohant. Kinsey gyűlölettel nézett a farkasra, mely a következő pillanatban nekiugrott. Megint kétféle érzés küzdött bennem. Egyik a farkas ellen akart uszítani, míg a másik védeni szerette volna. Ott álltam a harc közepette, és nem tudtam melyik érzésnek engedjek, de sokáig nem maradt időm gondolkodni, mert Hale jelent meg a csatamezőn. Gőgösen vonult a háborúzók felé. Abban a pillanatban, hogy mellettem haladt el felém fordította fejét és rám kacsintott. Gyűlöletem áradt felé. Ez elterelte figyelmem egy röpke pillanatra a két harcoló lényről. Hale tovább haladt és rettegés járta át a szívem mikor megláttam a kezében lapuló fegyvert. A Hold fényétől ezüstös fénnyel megcsillant a tőr. Ezüst... ha a szívébe szúrod egy vérfarkasnak, akkor az holtan esik össze.
Hangos zihálás hasította ketté az álmot. Én voltam, aki éppen most riadt fel zakatoló szívvel. Egyetlen apró csepp formájában hűvös izzadtság csordult le a homlokomról, a többi csepp még várt és kis szemcsékként csillogtak homlokomon. Igyekeztem lenyugtatni magam, tehát szándékosan lassítottam a légzésem. Mélyen beszívtam a levegőt, lassan kifújtam. Már megint erről álmodtam. Vérfarkas, Hale, Kinsey. Mi történik velem? Elhessegettem a hátborzongató álom képfoszlányait. Nem kérek az erőszakból alvás közben, KÖSZÖNÖM! Elég elviselni a valóságban. Úgy éreztem az álom egy jel volt, vagy egy üzenet, egy jóslat, de nem tudtam megfejteni. Az is lehet, hogy hülyeségeket képzelek. Ennek az álomnak köszönhettem, hogy megint Napnyugta előtt ébredtem. Még fetrengtem kicsit az ágyban, közben a plafont bámultam. Lassan teltek a percek, majd az órák. Éreztétek már ti is azt, hogy csakúgy...vagytok? Érzékelitek mi zajlik körülöttetek, de semmi kedvetek felkelni, mert nem látjátok értelmét. Én most ezt éreztem. Nem menekülök, csupán.. létezem. Nem borítanak el az érzések, egyszerűen csak fekszem az ágyon és mit sem teszek, mert ugyan mi értelme lenne? Mit számítana? A Nap már egyre halványabban világított kint, az ablakomon keresztül láttam, ahogy izzó narancssárga fénnyel világított a távolban. Csodálatos. Az ablakon egy speciális üveg volt, amely megvédett a vámpírokra hevesen kínzó hatással lévő napsugaraktól, de lehetővé tette, hogy gyönyörködjek a Naplementékben, még ha nem is érezhettem a bőrömön a melengető sugarakat. Amint teljesen elsötétedett kiléptem az udvarra felkészülve az aznapi teendőkre. Éreztem, hogy ez a robotolás, ez ahogy élek...idővel kiöli belőlem az érzéseket. Halk lépteimen kívül más nem hallatszott az est borús csöndjében. Csak én voltam egyes egyedül kint. Igaz még nem jött el az őrjárat ideje, de nem bírtam volna tovább egy helyben tétlenül ülni. Sétálgattam a betonúton fel-le és érdekes, de nem gondoltam semmire. Ritkán, ám megesik az ilyen. Aztán hallottam amint kinyílik a hatalmas faajtó, azután a bejáratnál megjelent Dario kigyúrt alakja. Kilépett a könyörtelen időbe, amelyben legszívesebben bebújna mindenki a kényelmes, meleg ágyába és aludna tovább. Túlságosan életszerűnek látszó képek villantak fel fejemben az álmomból, tehát úgy gondoltam, hogy engem nem is csábít oly nagyon az a vastag pokróc, meg a puha párna. Figyelemmel kísértem végig, ahogy sietősen összegombolja fürge ujjaival azt a hosszú, sötétszürke ballonkabátot magán, amit előbb agresszív erejével tépett még a szél rajta. Még mindig az előkészületnél tartott Dario, azaz ballonkabátja bal zsebébe süllyesztette hatalmas markát, majd valamit kihalászott onnét. Kezében tartott zsákmányát füléhez emelte. Áhá, a kommunikátor a helyére került. A süvítő szélben állva még mindig azt vártam, hogy észrevegyen a férfi. Azon gondolkoztam vajon melyik kommunikátor tapadt most a fülére. Rajtam persze a bensős volt, ám tény, hogy térdzsebembe ma is ott gubbasztott a külsős ketyere, míg elmerengtem azon Dario melyiket vehette fel mára, a harcos észrevett engem, és egy könnyed mozdulattal átlendült a lépcső melletti korlát felett, majd tökéletesen ért földet, vagyis tökéletesen ért volna, ha nem a legcudarabb idő van és az eső miatt ne lenne pont ott egy hatalmas pocsolya, ahova landolt jó pár kilójával. Még a térdéig érő ballonkabát szélére is felvert ezzel az atlétikai mutatvánnyal némi mocskot. Arcán látszott, hogy nem így tervezte ezt. Félrenéztem, és jobban kabátom felső pereme mögé bujtattam arcom egész orromig, hogy ne lássa milyen szélesen vigyorgok rajta. Próbálja leplezni bosszússágát, amit koszos gatyája, és bepiszkolt kabátja okoz neki, de nem megy túlzottan a színjáték ma őrtársamnak. Oda battyog hozzám. - Ma együtt fogunk őrködni. - Közlöm vele, amikor közelebb ért. Nem akartam túl üvölteni a szelet, bár igaz, hogy vámpírok vagyunk, mégis érzékszerveinket nekünk is meg tudja zavarni egy erőteljes zaj. Szélben számunkra is nehezebb kiszűrni azt a hangot, amelyre figyelni akarunk. - Hogy hogy így döntöttél? - Kérdi. - Most már én is szeretnék többet tudni rólad. - Méregetem kétkedő tekintetemmel. - A legjobb időt választottad meghitt csevegésre. - Ejti el ezt a megjegyzést gúnyosan. Megvontam a vállam. A tavasz utolsó nagy lázadása, nemsokára ez az őrjöngő idő más tájak felé száguld tovább tombolni, mert itt hamarosan beköszönt a tavasz kedvesebb arca. Nem érdekel, ha a jelenlegi körülmények miatt nyavalyogni támad éppen kedve Darionak, akkor is kifaggatom. Mivel kocka volt szükséges, hogy észrevétlenül csaljam olyan részre, ahol teljesen "véletlen" tudom, hogy nincsenek kamerák. A kastély kieső részeinek egyike, és nem csupán kamera hiányos, hanem távolabb esik az úttól, sőt a kastélyhoz sincs valami közel, tehát tökéletes. - Érdekelne miért kerültél a benti őrséghez, egyáltalán hogyan váltál harcossá, hiszen megfigyelő voltál. - Vágtam bele. Lássuk meddig jutok fenyegetés nélkül. - Hogy harcos vagyok nem igazán meglepő. Én harcosnak kerültem ide, mert úgy ítélte meg az úr, amikor egy városi portyán ő maga talált rám. Eléggé tartottam azoktól a vámpíroktól, akik Klánba tartoznak, ezért teljes erőmből küzdöttem. Nem a menekülést választottam, nem az észérveket, ahogy egy megfigyelő tenné, hanem az erőt használtam, és ez elég volt az úrnak. - Nagyon figyeltem minden egyes szavára. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy milyen idegesítő azt hallani "úr", hát micsoda úr ez a szörnyeteg Hale, valóban! - Akkor miért lettél később mégis megfigyelő? - Igyekeztem megfejteni a miérteket kérdezéssel. - Lehettem úgy harminc éve a Klán tagja, amikor a Wessmore úr maga jött oda hozzám egy megfigyelővel. Azt mondta ő majd betanít engem megfigyelőnek, és mikor alkalmas leszek a feladatra a helyére kerülök. - Felelt részletesen. Nolám, minő meglepetés! Ugyebár megfigyelőket nem szokták áthelyezni, hogy na most téged leváltanak mától harcos vagy. Külsőst belsőst cserélgetnek, igen, de az nem okoz akkora problémát, hisz egyenlőek: harcos harcos. A rangokhoz tartozott a hatáskörük, hogy merre terjed ki. A kockák ezért érezték magukat olyan nagy legénynek, hisz ugyanúgy kiterjedt látókörük az egyszerű szolgálókra, harcosokra és a tanácsnokokra. A tanácsnokok nyolcan voltak és Hale után következtek rangban. Ők Hale-lel tárgyalták meg melyik szövetséget érdemes megkötni, ki tűnik gyengének, azaz kit támadjanak meg, tehát ők leginkább más klánokat figyelnek, mivel ez teljesen leköti őket kellenek olyanok, akik a Klánnal foglalkoznak, hogy mi mire vagyunk képesek, mit csinálunk, sőt megszabják mit merre mikor csinálhatunk, nos, ez a kockák dolga, és továbbítaniuk kell információt a Klán összképéről a tanácsnokoknak, hogy azok aszerint tudjanak mérlegelni. Mi, harcosok voltunk az eszköze minden mocskos ügynek. Az erő, erőszak inkább, azon belül két rang létezett: egyik az irányító – külsős és belsős rangja egyenlő – és csak úgy simán harcos. Nem igazán volt mászkálás rangok közt. Esetleg lehettél irányítóból harcos az kisebb lefokozás, de általában csak ideiglenes, vagy külsős vezetőből belsős vezető, talán harcosból vezető, ami ritkán fordul elő, ám a legfontosabb, ami ennél is jóval ritkább: harcosok soraiból nem kerülünk feljebb, nem lehetünk droidok. Ekkora ranglépés nem jellemző a Klán életében, nagyon kivételes esetben történhet ilyen. Megfigyelő se lesz tanácsnok bármennyire szeretne még közelebb kerülni Hale-hez, hogy még jobban benyaljon neki. Érthető, hogy ezek után miért lepődtem meg azon, amit Dariotól megtudtam. - Ki tanított? Őt miért fokozták le? - Faggatom, amint feldolgoztam az előbbieket. - Kinsey Wirgton, ő a legkülönlegesebb tanácsnok volt. Igen, őt inkább tanácsnoknak tartották, mert nem tartozott se a harcosok, se a megfigyelők, sőt még a tanácsnokok közé se, mégis mivel nem ő a Klán feje és a legmagasabb rang az alatt a tanácsnok a Klán tagok tanácsnoknak gondolták. - Olyan volt mintha Dario épp kiselőadást tartana régi szerelmemről. Azonnal más irányba terelődtek a gondolataim, de nem hagyhattam magam, koncentrálnom kellett. Nem húzhattak más irányba azok a régi mély érzések. Kilogikázhattam így is a választ, hogy miért kellett betanítania Dariot arra, amit ő húsz éve csinált. A válasz az volt, hogy utána rám kellett szánnia az idejét, hogy engem is kiváló tudással gazdagítson. - Akkor mégis hogy kerültél ide a monitor elől? - Tudakoltam miután nagyjából sikerült kiűzni fejemből Kinsey emlékét, hogy tisztán tudjak gondolkodni. - Már nem oda köt a jelenlegi feladatom. - Kapok az előzőekhez képest elég rövid választ. Csak elértünk olyan témához, amelyről nincs kedve úgy tárgyalni ennek a kedves harcosnak. - A harcosokhoz, hát persze. Mi dolgod köztünk? Nem is értem...elegen vagyunk. - Szurkálódom. - Á, csak szükség volt egy belsősre, aki irányításod alá kerül. - Legyint egyet, mintha ez amolyan felesleges megbeszélendő volna. - Aha, akkor akármelyik harcost ide dobhatták volna nekem. Nem, Dario, ennél többről van szó! - Szuggerálom egyre jobban, ahogy halad mellettem. - Ez az ismerkedés kezd átmenni faggatózásba. - Jegyzi meg. Úgy látszik kellemetlen számára a jelenlegi helyzet. Idegesség látszik tekintetébe hiába olyan komor, érzelemmentes arca, és bár igyekszik visszafogni magát én akkor is észreveszem feszültségének legapróbb megnyilvánulását, jól látom, hogy kezét ökölbe szorítja, és száját összepréseli. Nem kell tovább nyújtanom a rétest. Elértük azt a helyet, ahová gondoltam jobb, ha elviszem, hisz ott annyira más a levegő... - Örülnék, ha válaszolnál rendesen. - Szólok sötéten. Ingerültségének köszönhettem, hogy nem vette észre, amikor kicsit lelassítottam, és az se tűnt fel neki, hogy a tőröm már nem a tokjában pihen. - De hát válaszoltam én! - Dörren nyugtalanul. Éppen akkor mérek fejére egy szédítő ütést, amikor tudatosult benne, hogy nem mellette hanem mögötte vagyok, ezért hátranézett. Szenzációs ütés volt, mivel látszik, hogy egy röpke pillanatra kábább lett, tehát löktem rajta egy hatalmasat. Egy nyirkos fa testéhez taszítottam, aztán hálót dobtam rá, mely testét a fával összekötözte, ahogy rátapadt a férfira elölről. A fa mögött összegabalyodtak a háló végein a nehezékek. Halkan koccantak össze az ideális dobás után. A fához szökkentem a nehezékeket a biztonság kedvéért még szorosabbra fogtam össze, majd egy kés nyele köré csavartam, amit a kigondolt, gyakorlott hálós-elejtés technikák elvégzése után a fába vágtam. Voálá! Dario nem moccanhat, igazán furmányos találmány ez a háló. Nem kimondottan szívleltem, mert úgy gondoltam harcban ritkán adódik meg, hogy csak egy-egy arányban legyek az ellenféllel így felesleges, mert ha többen jönnek ellenem nincs időm a hálóval elejteni mindet. Gyorsan kell rögzíteni, ahogy előbb tettem, és nem tart ki ez a végtelenségig. Csak a mai alkalomra hoztam magammal az idáig ártalmatlan hálót, ami összehajtva lifegett a nadrágszíjhoz rögzítve. A biztonság kedvéért magam is a fához nyomtam a férfit, és tőröm torkának szegeztem. - Na szóval – kezdtem hát el a faggatást, most megmutatom milyen az, ha tényleg faggatok – térjünk a lényegre. Én roppant mód sajnálom, hogy megint azok a fránya farkasok úgy jöttek a területünkre, mint tegnap, hogy a kamerákat kikerülték. Ez szomorú, ahogy az is, hogy ma széttéptek téged, mert ezek vadabbak voltak a tegnapiakhoz képest. Ja, és őket bejelentem, elvégre megöltek téged, én meg őket. - Ezt senki se hinné el! Hogy kerülnék ki a rendszert? - Vicsorog Dario. - Tudod jól, hogy előfordul az ilyen! - Tegnap is megtörtént, igaz arról senki se tudott rajtunk kívül, de ezelőtt is esett már meg ilyen. - Nem ölhetsz meg! - Szinte hörgéssé alakul át hangja dühében. - De bizony. Hale nem is hinné, hogy én voltam. - Mások ugyan hihetnék, de Hale gondolatai számítanak a Klánban, és Hale az egyetlen, aki tudja, hogy nem vagyok oda az öldöklésért, tehát miért pont rám kiáltana gyilkost? - De hinné! Legyen hát. A feladatom, hogy amit csak lehet derítsek ki rólad, arról hogy jelenleg képes lennél e szökni, elárulni őt, a halálát kívánni, bármit, ami a Klán ellen van! A házatokról is mindent meg kell tudnom, és múltban folytatott viszonyodról is. - Tálal ki Dario, majd gonosz mosoly bukkan fel szája szegletében. - Hale-nek gyanús lenne, hogy meghal az, akit rád állított, nem gondolod? Átgondoltam mindent, amit hallottam, majd fagyosan ránéztem. - És akkor mi van? Bármit teszek, akkor is kellek neki valamihez. - Szavaim alvilági vigyor követi, de nem bánom. Lássa csak, hogy nincs lelkem. Elhallgat. Kicsit megmozgatom a tőrt nehogy lankadjon figyelme. Bár megtudtam mit akar, de még van kérdésem. - Lejelentetted a tegnapi esetet? - Kérdeztem. - Nyilván. - Horkant. - Aha. Ezzel próbáltál jó pontot szerezni nálam, mi? - Következtetek. - A bizalmadba kellett férkőznöm. - Húzza el a száját. - Ha nem ölök meg senkit, mert te jótét lelket játszol, az igazán jó ötletnek tűnt. Hát jó. Le van jelentve Hale-nek, hogy futni hagytam két vérfarkast. Gyűlnek a rossz tetteim azon a hosszú listán, de mit se számít. Hale szinte meg se fog lepődni. Lesz büntetés? Naná! Alig győzöm kivárni... - Miért kellenek ezek az infók Hale-nek? - Teszek fel újabb kérdést. - Gondoltam tudod, ha azzal is tisztában vagy, hogy fontos vagy. - Vonja fel egyik szemöldökét. Persze, attól még hogy odaszögezem egy fához nem árulom el máris mit tudok és mit nem. Egyelőre jobb, ha titok, hogy a leégett házunkban végzett keresgélésről, a külsős kommunikátorról és Hale testvéréről is tudok. - Azt csak tudom. Sokszor húztam ki a gyufát mégse ölt meg idáig. - Játszom meg a nagyképűt. Ezt a pompás diskurzust megzavarja egy harmadik fél hangja. Szerencsére nincs jelen a beszélő, a kommunikátoron keresztül halljuk. - Készüljetek! Látogatónk jött! - Figyelmeztet minket közönyösen Martin. - Basszus! - Szalad ki a számon. Mit ne mondjak ez a késői látogató nem a legjobbkor nézett be hozzánk...
Szeretem az álmokat.Hiszek bennük. Nem irigylem Helent Nem tudom miért, de mostanában minden könyvben és filmben épp tél jön. Vagy legalább is ezt említik. Valahogy nagyon jó ez a kora tavasz. A tavasz a kedvenc szezonom. Izgis rész volt...jaj, vajon Hale, ha ezt megtudja...
Igen, az álmokban én is hiszek. Nem hiába vannak az életünkben és persze itt sem. A tavasz pedig igazán szép évszak, és ha már így is nekünk a tél jön... Hátha szegény Helennek hoz jót ez az időváltozás. Elég sokat szenvedett és szenved, pedig kedvelt szereplőm.
Nem tudom miért, de mostanában minden könyvben és filmben épp tél jön. Vagy legalább is ezt említik. Valahogy nagyon jó ez a kora tavasz. A tavasz a kedvenc szezonom. Izgis rész volt...jaj, vajon Hale, ha ezt megtudja...
A tavasz pedig igazán szép évszak, és ha már így is nekünk a tél jön... Hátha szegény Helennek hoz jót ez az időváltozás. Elég sokat szenvedett és szenved, pedig kedvelt szereplőm.