Az kastély előtt már Dario várt. Meglepetésként ért, hogy már ott láttam fülén a saját kommunikátorát. Legalább tényleg nem hoztam ki feleslegesen egy ketyerét pluszba. Na az lett volna már az égés Martin meg a többi felfuvalkodott tuskó előtt. Horkantottam a gondolat felbukkanásakor. Erre Dario is felfigyelt. Szemöldöke kissé megemelkedett, ahogy kíváncsian vizslatott. - Valami probléma van talán? – Érdeklődött a férfi. - Semmi sincs. – Ráztam meg a fejem. - Szóval ma merre mehetek én? – Kérdezte Dario. Volt némi gúny hangjában, mintha nem venne igazán komolyan. Erre most különösen érzékeny voltam Martinnal való rövid beszélgetésem után, tehát kegyetlenül hűvösen pillantottam rá. Nem is úgy néztem, mint egy klán tagot, hanem mint Martin engem. Egy senkit bámultam. Ez a férfi a parancsaim követi, ha tetszik neki, ha nem. Ha ő flegma, én képes vagyok éreztetni hatalmam felette, és az nem lesz túl kellemes – számára legalábbis biztos nem. Tekintetem láttán, mintha azonnal visszavett volna magából. Tudta, hogy észleltem azt a metsző gúnyt mélyen csengő hangjában. - Valami probléma van talán? – Szándékosan feltettem neki ugyanazt a kérdést, amit ő nekem. Hangsúlyom, mintha nem is enyém lett volna. Szörnyen nyugodtan beszéltem hozzá, szinte dallamosan, mégis érezhető volt mindebben a fenyegetés. Pont úgy beszéltem, ahogy… Hale! Ilyenkor ugyan felmerült a gondolat, hogy azzá válok, amivé sose akartam, de elhessegettem, mert jelenleg hatásos volt. - Nem. Semmi. – Felelte Dario, amikor megbírt szólalni. Egy biccentéssel nyugtáztam szavait, majd ridegen még ennyit tettem hozzá: - Legyen is úgy! Dario nem szólt. Megértette a cseppet sem tréfás megjegyzésem, és érezte, hogy tiszteletlensége nem tanácsolt. - Ma is a délin leszel. – Közlöm vele, majd indulok északnak. Nem vitatja a dolgot, szófogadóan megy a másik irányba. Elégedettséggel tölt el, hogy a szabályokat elfogadta. Ez az álarc – amit előbb mutattam neki, hogy rangom védjem – nem volt számomra ismeretlen, hisz egy részét Hale-től tanultam el, és régen a csapatot néha ilyen szigorral kellett vezetnem, hogy ne kérdőjelezzék meg a háborúban, hogy elég rátermett vagyok e vezetői feladatomra. Már elég messze jártam Dariotól, amikor nagyon halk hangokat hallottam a térdem felől. A kommunikátor nagyon finom érzékeinkhez volt hangolva, tehát a halkabbnál is halkabb szinten állt a hangerő, hisz mi így is úgy is hallottunk mindent tisztán. Majdnem kiugrottam bőrömből ijedtemben. Félelem siklott végig gerincemen, ahogy megborzongtam. Bekapcsolva maradt?! Ha igen, akkor most látják, hogy az egyik kinti harcos a kastély területét járja. Remegő kezekkel kotortam elő a szerkezetet. Hallottam a hangokat, és fel-fel villant egy apró piros fény, de megnyugodtam. Nem volt aktív állapotban a kommunikátor. Háromféle módon lehetett: van ugye a passzív, tehát teljesen ki van kapcsolva a ketyere, ezenkívül lehet passzív, de működik – jelenleg ilyen volt nekem – a viselője tartózkodása azonosíthatatlan, nem lép kapcsolatba a többivel, nem tud velük beszélni, viszont hallja őket, és utolsó sorban az aktív: látják a megfigyelők a képernyőn, ha éppen egy csapatot követnek, hallják a többiek – persze a megfigyelők is, ha az a feladatuk. Ha utóbbi állapotában lenne a készülék, akkor valószínű, hogy már Hale elé ráncigáltak volna. Persze nem a kockák, azok nem szeretik a piszkos, kemény munkát. Alaposan körbe kémleltem, majd felraktam másik fülemre azt a kis eszközt. Szokatlan volt a másik oldalon, de nem erre összpontosítottam, hanem a kintiek beszélgetésére. - Ja. Mit nem adnék azért, hogy én legyek most a kastély őrei között! – Nyavalygott valaki. Egy női hangot hallottam. Csak egy-két vámpír nevét tudtam, akik régen a csapatokba kerültek, amit én vezettem, de a legtöbb klán tag számomra ismeretlen volt név szerint, mert nem érdekeltek. - Hagyd abba a hisztit, Chloe! – Rivallt rá a nőre egy határozott férfi hang. Azonnal felismertem ezt a hangot. Mély zengésű, dörmögő, ami meglepő, hisz kinézetéből ítélve senki se erre számít. Dario! Most már tényleg fúrta oldalam a kérdés, hogy miért lett őrtársam a régi megfigyelő, és miért van a fülén külsős kommunikátor. Csak ez van rajta, vagy ő is mindkettővel jár az éjszakában a kastély erdejében, akárcsak én? Neki viszont ez engedélyezve van, hisz elég lazán belemert szólni a kintiek beszélgetésébe. Ezek után még jobban figyeltem a beszélgetésre. - Könnyen mondod! Nem te gázolsz a sz*rban! – Duzzogott a nő. - Tényleg idegesít ez a viselkedés, Clo, tehát kérünk szépen: fogd be! – Dörmög egy ismeretlen férfi hang. - Olyan kőszívűek vagytok, fiúk! – Fecseg tovább feleslegesen Chloe. Szívesen szólnék én is, hogy tanuljon már meg lakatot tenni arra az átkozott nagy arcára, de nem tehetem. Az ilyeneket durván leteremtettem régen vezetőként. Elvonták a figyelmet az ellenségről az ilyen kis jelenetek. - Mit láttok srácok? – Kérdezte követelőn Dario. Nyers utasításnak hangzott maga a kérdés. Válaszolniuk kellett. Ebből kezdett még gyanúsabbá válni a helyzet. Az egész úgy jött le, mintha Dario volna a vezető. De az lehetetlen, nem volt a csapattal. - Már itt vagyunk. – Jelentette azonnal a férfi. - Hogy le pusztult ez a ház. – Tette hozzá személyes véleményét Chloe. - Nyilván. Az urunk testvére végezte el azt a melót, és nagyon is jól. Porrá égett az egész. – Informálta többieket Dario. Felfordult a gyomrom. Valami szörnyen brutális dologról lehetett szó a ház felgyújtása előtt, hiszen Hale nem poénból osztogatja ki szigorú parancsként a nyomok eltüntetését. Az ott élők már mind halottak, ez biztos, csakhogy nem a tűzben haltak meg. Hale valamit akart a lakóktól. Újabb kérdések, és felelni persze egyre se tudok. Legalább azon már nem kellett meglepődnöm, hogy Hale-nek van testvére, bár az már több mint furcsa, hogy erről Dario tud, sőt a többiek is tudhatnak róla, ha már ilyen bátran magyarázta nekik a dolgokat. - Jó lehetett itt élni még a „baleset” előtt. – Kommentálta a pasi, és sötét nevetésétől elfogott a hányinger. Ez is egy szadista! - Hé, ezt nézd, Clo! Milyen édes kis személyes játszótér lehetett, ha?! – Éreztem, hogy kifigurázza valaki múltját ez az illető. Szívesen képen töröltem volna. - Ne szórakozzatok! Kutassatok, de ezerrel! Az úr azt mondta meg kellett valamit kímélnie a testvérének, tehát keressetek! – Türelmetlenkedett Dario. - Ebben a porban tudod kinek van kedve keresgélni… - Morogta Chloe. - Kész hisztéria ez a nő. – Panaszkodott a férfi. - Kapcsoljátok már ki magatok. Nem erre vágyunk egy izzasztó harc után! – Gorombáskodott egy újabb ismeretlen férfi hang. - Te legalább hazai terepen mozogsz és nem porban, mint én és Morgan. – Vágott vissza a hisztis. - Nem érdekel. – Csattant élesen az előző férfi hangja. – Ha infó van közöljétek Darioval, ha semmi lényeges, kuss! - Nem tehetünk róla, hogy összeköttetésben maradtunk veletek. – Bosszankodott Morgan. – Központ,központ! – Nyilván lenyomta hosszan az aktív gombját ugyanis így lehetett a kockákat hívni. - Igen? – Szólalt meg egyik benti sznob nő. - Teresa, lekapcsolnál minket a többiekről? – A kocka tudhatta, hogy "minket" alatt kiket ért, mert a térképen látszott, ha nagyon leváltak a többiektől. Az aktivált eszközökkel kezdhettek akármit. Viszont ha a kommunikátor nem aktív – ahogy most az én elkobzott ketyerém – akkor az „nem létezik”. - De engem is hagyj meg velük. – Lépett kapcsolatba Dario is a megfigyelő nővel. - Rendben. – Szánta rá magát Teresa arra, hogy a kérésnek eleget tegyen. A passzív működő egy másik helyzet. Nincs „kiváltsága”, hogy irányítgassák kivel legyen vonalban, mert ő ugyebár „nem létezik”, tehát mindenkit hallott, ha probléma ez, akkor ki is kapcsolhatja, viszont nekem ez a rendszer nagyon jól jött. Erre volt szükségem. A saját belsős kommunikátorommal persze nem ez volt a helyzet. Az más rendszeren futott. Teljesen máson, mint a külsősök „fülesei”. - Nem hiszem, hogy itt bármit is találunk, Dario! – Újságolta a hírt keserű sóhajjal nyugtázva Chloe. - Ne adjátok fel! Mi legutóbb a fenti részt nem kutattuk át rendesen. – Vallotta be Dario. - Mert nem lehet feljutni talán azért. Omladozik az egész. Nem porig égett hamu ez, ahogy voltál kedves túlozni. Ez egy összeomló kártyavár. – Fakadt ki Chloe. Falramásztam ettől a nőtől. - Fel lehet, csak óvatosan kell közlekedni, kicsit hiányos a lépcső. – Jegyzi meg mosollyal hangjában Dario. - Fent vagyok! – Kurjantott Morgan büszkén. - Remek. Akkor most figyelj! – Dario hangja nagyon komorrá vált. – A folyosón menj végig jobb oldalt így egy mosdó mellett mész el, majd a szülők szobája mellett, és a vége veled szembe a gyerekszoba. Egy kép villant elő emlékeimből. Azonnal belém nyilallt a felismerés, de nem tudtam elhinni… Nem lehet! Elhessegettem a rémisztő gondolatot. - A szülőkét miért hagyjam ki? – Érdeklődik Morgan. - Mert azt már alaposan átvizsgáltuk egy régebbi nyomozásnál, de ott nincs semmi. – Magyarázta eléggé meggyőzően Dario. - Miért nem vagy most velünk kint, ha ilyen jól tudod? – Olyan rég hallottam, szinte már kezdett hiányozni Chloe vékony, kényeskedő hangja. El nem tudom képzelni, hogy lehet az a nő harcos! - Kapcsolatba kell lennem veletek, mivel nagyon ismerem azt a házat, de jelenleg Helen-t is a közelben kell tudni. Meg kell figyelnem őt. – Felel. Düh forr bensőmben. Ha tehetném most visszatekerném az időt az előző napig, addig míg rá nem ugrottam. Ha ezt akkor tudom biztos nem engedem, hogy felkeljen a földről. - De hát most nem lehetsz a közelébe, hisz meghallhatja! – Hitetlenkedik az a liba. - Miután le tudtalak titeket az őrjárat további részében ráakaszkodom, hogy összehaverkodjunk. – Közli a többiekkel tréfásan Dario a ragyogó tervét. Na majd meglátjuk mekkorát néz, amikor rájön nem én vagyok a neki való társaság! - Akkor gyerekszoba. – Tér vissza a feladathoz céltudatosan Morgan. - Igen. Ott mindent forgass fel, ha a tűz nem tette meg eléggé a dolgát! Az meg legyen nagyon gyanús, ha valami nagyjából túlélte, lehet ott találunk rá. – Osztotta az észt a kedves őrtársam. – És amint lehet húzzatok onnét. A Summergold utcát nem csak mi járjuk… - Rendben. Jelentkezünk, ha van valami! – Zárja le hármójuk békés fecsegését ezzel Morgan, de ezt szinte már nem is fogja fel tudatom, hisz Dario előző mondatánál ragadtam le, pontosabban az utca nevén. Megremegnek kezeim, amelyeket testem mellett a haragomtól ökölbe szorítottam. Egy csökönyös könnycsepp ellepi szemeim sarkát. Ezek a szörnyetegek nálunk vannak! A legjobb otthonba, amelyben szerettek engem. Nem, az már nem az, ami gyerekkoromba volt… hisz tisztán hallottam, amit eddig mondtak. Hallottam, hogy mennyit hisztizett a por miatt Chloe, igen! Értettem, hogy az állapota rémes annak a háznak a szándékos gyújtogatás után, de azt csak most fogtam fel teljesen, hogy az nem csak egy ház volt, ahol Hale áldozatai éltek. Az a szüleim háza volt, a miénké, és valóban áldozatok éltek benne… mert a szüleim áldozatok voltak!
Húha. Ez igen komolyra sikerült. Nagyon szép végigvezetés volt, nem is sejtettem, hogy köze lesz Helennek a házhoz. Most jutottam el én is oda mint olvasó, ahová Helen: Vesszen Hale. Most már nem csak imádom negatív főhősünket, de kellőképpen utálom is.
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
