A háború gondolata nem is volt olyan szokatlan számomra. Emberek kevese tudott létezésünkről, de valami különöset ők is észrevehettek hosszú évekre visszamenően, és ezek a jelek voltak. Jelek a létezésünkre, azaz a feldúlt utcák. Különös halálú emberek, akik későn mentek haza esetleg a diszkóból, és sajnos rossz helyre tértek. Vagy ott voltak még a csontvázak. Igen. Az "ifjabbak" nem porladnak el oly gyorsan, ahogy a több száz évet megélő fajtársaik. Hale fejét vennénk nyilván eloszlana pillanatok alatt, ám az esetemben például ez más tészta. Fiatalnak számítok, hiába vagyok születésemtől kezdve vámpír, hiába jelent ez harmincnál több esztendőt, mit számít, ha több száz évet, talán ezernél többet is éltek már meg fajtársaim? A csontváz volnék. Mégse holttest, hisz azért csak vámpír vagyok, de a csontváz számunkra akkor is jelző értékkel bír, hisz különbözünk az emberektől. Ezt a kutatók hamar észreveszik, amikor ilyen érdekes "dolgokba botlanak az utcán"... Tehát kutatók sejtenek valamit, de nem tárják fel embertársaik előtt, hisz tudásuk jócskán hiányos, csakhogy attól még felfigyeltek, és ha figyelnek már veszélyes. Erről mind a háborúk tehetnek, ami több természetfeletti faj közt zajlik. Főleg a Klánok és Falkák körében jellemzőek az efféle küzdelmek. Mint mondtam nem meglepő számomra, hiszen gyakori, hogy klánok támadják egymást, durvább esetben klán támad meg egy falkát – ez már a ritka, komolyabb harcok közé sorolható, a két faj nagyon igyekszik kerülni egymást. Nem egyszer ontottam fajtársam vérét, amikor Hale háborúban állt egy klánnal. Mai napig nem értem miért. Két kisebb ilyen eset volt, de az hamar lezáruló korszak volt. A legdurvább és leghosszabb a kiképzésem ideje alatt volt. Tizennyolc éves koromtól egészen huszonkét éves koromig tartott. Állandó hajsza, vér, összecsapások. Lassan öt éve "békében" élünk. Csakis azokat vagyok köteles megölni, akik a területünkre merészkednek, ezzel megsértik Hale uralmát. Ellenszegülésnek vesszük az ilyet kimondatlanul, és a büntetés halál. Ritka kivétel, hogyha ismeri Hale az illetőt, de arról tudunk, mert az védve jut be a kastélyba, vagy annak területére. A Klán feje, azaz Hale már nem egészen egy órája távozott, miután rövid búcsút vettek a nővel, jobban mondva... a testvérével... Én még mindig döbbenten kuporodtam az ágon, és próbáltam feldolgozni mindazt, amit hallottam. A legtöbb információval nem tudtam mit kezdeni. Kérdések formálódtak fejemben, de választ – akármilyen kétségbeesetten kerestem – nem találtam. Hosszas percek múltán lépteket hallottam odalentről. Kábulatomból, és záporozó gondolataimból visszazökkenve a valóságba figyelni kezdtem ki lehet az. Nem voltam felkészülve egy harcra. Erre sose lehet felkészülni, ha valaki nem rideg gyilkos. Sose kívántam, hogy átadjam magam teljesen vámpíri lényemnek, és öljek, mint egy szadista ösztönlény. Ha nem teszem az uralkodó büntet érte. Az a valaki egyre csak jött – nem is ügyelt arra, hogy csendesen lopakodjon –, lassan elérte azt a fát, amelyen én lapítottam. Nem érezhette meg jelenlétem, nem csoda, Hale se vett észre. Egy férfi alakja bukkant fel. Lesből támadtam, ahogy tanított erre Hale, és az a sok év, melyet uralma alatt töltöttem. A férfit váratlanul érte, hogy a fáról én zuhanok rá. Elterült a földön alattam. Gyors felpattantam testéről. Lábammal visszaszorítottam a talajra. Talpam kemény mellkasához feszült, és harci szellemem máris feltámadt bennem, ahogy heverő áldozatomra néztem, ám hamar el is múlt ez az érzés, amint felismertem az illetőt. Ezennel hagytam, hogy talpra kászálódjon. - Elnézést! - Röstelltem előbbi heves akcióm a klántag előtt. Dario pillogott rám. Őszinte elismerést fedeztem fel azokban az élénk zöld szemekben. A nadrágját porolta miközben engem vizslatott azokkal a ragyogó szemekkel. - Nem várhattam volna mást egy őrtől. - Vonta meg a vállát lazán ő. Szerencsére nem szemrehányásként mondta mindezt csupán tény volt és kész. Az őrök kiélezett figyelmével vigyázni kell. Ha nem ismerem fel talán kezdem is a fájdalmas faggatását, hogy rájöjjek mi célból van itt. - Mit keresel itt? - Érdeklődöm tőle. Ezen az éjszakán én vezettem az őrködést. Engem lehetett elérni egy beszélőn keresztül, melyet a fülemre pattintottam. Beszerelt mikrofonja, nem lógott arcomba, sőt nem is látszott, tehát nem volt problémám az apró eszközzel. Ma éjjel kivételesen senki nem jött még őrködni. Arról tudtam volna, hisz Hale menten a vezetésem alá helyezte volna, csakhogy a mai éjjeli őrködés a többitől eltért. Jelenleg nyüzsögtek a városban a harcosaink – okát ugyan nem tudtam, de a kihallgatott beszélgetés után tudnék tippelni. Odabent, akik itt maradtak a monitorok előtt buzgón tevékenykedtek. Mivel a védelmi rendszerünk eléggé fejlett volt, és én jó őrszem voltam nem igényelt Hale több őrt a kastély köré. - Hamarosan veled együtt fogok őrködni. - Jelentette be határozottan Dario. Igyekeztem leplezni döbbenetem. Hale mindenről előre utasítást adott, amely alapján végezhetem feladatom. Dariot egyetlen szóval se említette, ami azt illeti... - Ezt tudom, csak most miért jöttél? - Próbálom a látszatát kelteni annak, hogy tudatában vagyok a dolgoknak. Különösen fontos szerepet játszottak még az ilyen apróságok is a klán életében, hisz ha valaki rendelkezik egy ranggal, ahhoz méltóan kell kezelnie a többinek, csakhogy ha ez a valaki – vegyük azt jelenleg én, mint vezető – nem informált az őt érintő területen, akkor a többiek kevésbé fogják tisztelni. Itt nagyon nehéz elérni a tiszteletet ilyen hidegvérű harcosok között. Amennyire tudtam a "hírem" az, hogy komor vezető vagyok. A feladataim tökéletesen végzem el, ha kell megfelelően tudok irányítani egy csapatot. Eredményesen vallatom az ellenséget, és gyorsan ölök. A látszat briliáns, ám Hale és én tudtuk az igazságot, mindez nem kegyetlenségemből fakad. Ha ölnöm kell, mert sehogy se tudnám elkerülni, akkor inkább kímélem ellenfelem és hamar végzek vele. Nem élvezem ki a gyilkolás adta örömöket, mert azoknak létezésében nem hiszek. Minden ilyen tettem után, amikor pengéim – már ha azokat vettem igénybe – törölgetem undorodok magamtól, attól a lénytől, akivé váltam. Sajnos, Hale ezzel volt nagyon is tisztában. Valamiért nem jutott el másokhoz ez a hír rólam. A tökéletes álarc észrevehetetlen a többiek számára. Ez így volt rendjén. A jószívű tulajdonság köztünk nem valami előnyös... - Szeretnék már a mai éjjelen szolgálatba állni. - Közli komoran. - Odabent nincs rád szükség? - Durva megfogalmazás kissé, de a rangomhoz tartozott, hogy nem kell szépítenem. Szemem előtt lebegett, hogy nem volna jó lebukni egy klántag előtt se. - Nincs. - Válaszol tömören. - Remek. Akkor te a déli oldalt figyeli, én boldogulok az északin, ha ebben a maradék pár órában valami probléma adódna tudod mi a dolgod – hogy világos legyen számára megpöcögtettem a fülemen lévő kommunikátort. Ő is viselt ilyet. Rövidet bólintott, hogy jelét adja értette a beszédet. Magam is biccentettem egyet, ez pedig azzal ért fel, hogy én véget vetek ennek a bájos csevejnek. A hátralévő órákban szerettem volna egyedül barangolni a környéken. A harcos nem volt levakarhatatlan, békén hagyott.
Épp kullogtam befelé. A Nap már odakint lassan kúszott fel az égre. A kelleténél kicsit tovább maradtam a szabadban. Dariot már korábban beeresztettem, mint saját magam. Még meggyőződtem arról, hogy a biztonsági rendszerek jól működnek e. Itt-ott érzékelők bújtak meg a fákon, voltak részek, ahol még minikamerák is lapultak a környezetükbe olvadva. A főbb csomópontoknál. Tudtam, mely részek nincsenek megfigyelés alatt. Kicselezhetném a rendszert, ha csupán ennyin múlna a szabadulásom. Viszont jól jött ez az ismeret, például azért, mert tudtam Hale titkol valamit a Klánja elől, mert a csuklyás nőt éjjel nem érzékelte a rendszer, és a parkoló mögött az a kis szakasz – ahol bizalmasan beszélgetett a Klán feje és az idegen – bizony a nem látható, felszereletlen részek közé tartozott. Erre a nő csakis úgy jöhetett rá, hogy Hale elárulta neki milyen óvatosan teheti meg odáig a kis kirándulást. Úgy éreztem végre valamivel megfoghatom Hale-t, ám a hallottak félelmet is keltettek bennem. Megérzéseim nem jeleztek jót, ha felidéztem azokat a megjegyzéseket... A következő éjjeli őrjáratomnál merész tettet követtem el. Izgatott voltam. Belül remegtem. Szerencsére ebből semmit se észlelt a külvilág. Az irányító központba fapofával mentem le, miközben kavarogtak bennem az érzelmek. Egyetlen harcos jött velem szembe a lépcsőn felfelé. Közömbös képet vágott, csak egy pillanatra siklott tekintete arcomra, aztán robotszerű mozgással ment tovább. A lépcső aljában a bejárattal szembe jobbra mentem, majd a lépcsősor alja mellett lépdeltem végig. Arra volt az az óriási gépekkel, megfigyelő kijelzőkkel, halomnyi monitorral, riasztókkal és még sok effélével ellátott terem. A legnagyobb terem ebben a kastélyban. Már a folyosóra kiszűrődtek a szapora pötyögések, ahogy az a száz ujj siklott a billentyűzeteken. Tíz őrszem gubbasztott odabent a kijelzők előtt. Őket nem helyezték át sose innét. Valamivel kiérdemelték ezt a fontos feladatot réges-rég, és azóta hűen szolgálták. A váltásban is voltak tízen. Ha jól tudom régen Dario is közéjük – a megfigyelők közé – tartozott. Elsuhantam észrevétlen a monitoroktól távolabbi szakaszon egy vékony ajtó felé, amely egy kis szobát takart, ahol sok-sok műszaki eszköz volt csoportonként elrendezve. Mivel vezető voltam szabad bejárásom volt abba a szobába, és ebbe a központba is, de egyik helyen se időzhettem el túl sokáig. Beírtam a kódot, hogy kinyithassam az ajtót. A kis lámpa zölden kigyulladt épp egy rövid villanásra. Azonnal résnyire nyitottam az ajtót, és bekúsztam a benti sötétbe. Épp csak beléptem, már felkattant a mozgásérzékelő lámpa, ezzel fény özönlött a szobába. Gondosan becsuktam magam mögött az ajtót, amiatt amit tenni készültem. Végig haladtam a nálam magasabb polcos szekrények sorai között egy fiókos szekrényig. Bepötyögtem a bal szélsőbe megint a kódom. Zöld fény, fiók nyit. Ott volt a kis kommunikátor, ami éjjelre kellett nekem. A tegnapiak után úgy vettem le, hogy Darionak még szabad bejárása van ide, hisz nála volt a saját kommunikátora, tehát neki nem martam el egyet. A megszokott ugyanis az volt, hogy a vezető osztja ki ezeket a parányi kütyüket, mert a legtöbben be se tehették ide a lábukat. A fiókot bezártam, és most jött az igazi izgalom. Az őrjáratosok fiókja melletti fiók már más tészta volt. Ahhoz nem tudhattam a kódot, mert a kinti irányítókhoz tartozott, nem rám a belsősre. Én voltam az egyetlen belsős. A külsősök irányító lehettek akár tízen, mint a megfigyelők. Belsős-külsős egyaránt összeköttetésben volt a központtal. A kommunikátorainkat elérhette bármelyik benti kocka, csak mi nem hallottuk a városban portyázókat, és azok se minket. Régen én is jártam kint. A háború idején, ám utána keveset küldtek ki csapattal, majd az utóbbi időbe úgy éreztem kimondottan tiltott, hogy én tudjak arról mi zajlik odakint. Lehet ez a kulcsa, hogy megtudjam mit rejteget Hale. Talán nem is a Klán elől? Lehet személy szerint előlem?? Kinsey anno a technikai dolgokhoz nagyon értett. Ezen a területen is sokat mozgott. Volt már megfigyelő is elmondása szerint húsz éven át. Igazi gép zsenik ezek a megfigyelők. Egy-két ravasz húzást megtanított Sey, és ez most nagyon jól jött. A benti megfigyelőknek jelzi, ha itt bármelyik fiók nyílik, azt is jelzik melyik kóddal, tehát nem használhattam más kódját, ha esetleg tudnám, mert a megfigyelő tisztában van vele, hogy a kód birtokosa nincs itt, hisz erre is figyelnek. Csak én jöttem be. Csakis az én kódom bukkanhat fel. Kétszer kinyithatom a fiókom. Ugyan a szétszórtság nem túl tiszteletreméltó, de ezeknek a droidoknak nem érdekel a véleménye. Erősen ráharaptam alsó ajkamra, azt rágcsálva belekezdtem a tiltott műveletbe. Kicsit kombináltam a rendszeren, ahogy tanultam: tehát hamis látszat jelent meg egy pillanatig a kijelzőkön a központban, de ebből semmit se vehettek észre, ha nem szúrtam el... Ott minden változatlan lett, de jelenleg odabent megbabráltam a rendszert, azaz a fiókomhoz most külsősök kódja kellett volna, a külsősökéhez az enyém. Tudtam, hogy nincs sok időm. Remegő ujjakkal csépeltem tovább az apró billentyű gombokat a fiókok elején. Fél percem maradt addig, míg a változtatást menti a főrendszer és minden úgy marad, ahogy beállítottam, azaz megtörténne a fiók csere, de ez nem történhetett meg. Gyors beírtam a kódom a külsősök fiókjába. Megkönnyebbült sóhaj tört fel belőlem, amikor a zöld fényt megpillantottam. Kihúztam a fiókot és egy kommunikátort onnét is elmartam. Visszazártam a fiókot, majd töröltem a műveletet. Vártam tíz másodpercet, hogy töröljön a rendszer, aztán bepötyögtem a kódom a saját fiókomba, hogy meggyőződjek arról minden normálisan működik ismét. Könnyen kinyílt. Minden megszokottan működött. A három villogás után, amit láthattak odakint, ha figyelték – bár ezek mindenre figyeltek – nem akartam még gyanúsabb lenni, ezért kislisszoltam a szobából. A külsős kommunikátort jól elrejtettem a fekete tréning gatyám térd felett szabott mély zsebébe. A teremben továbbra is zajlott a munka. Senki nem adta jelét annak, hogy észrevették volna a sűrű fiók nyitogatást. Király! - Mi van, Helen, ma kicsit szétszórtan keltél? - Jegyzi meg hűvösen Martin, az egyik megfigyelő, amikor már az terem ajtajának hűvös kilincsére helyezem a kezem. - Hát úgy látszik. Rég volt egy fős csapatom. - Vontam meg a vállam. Igyekeztem a szemében jelentéktelennek látszani, ezért is hangoztattam "csapatom" létszámát. Sikerült elérnem, amit akartam. Egy pillantást se vetett felém. Tudtam, hogy lenéz. Ők itt eléggé sznobok, de ez jó, mert nem terjesztenek semmilyen hírt rólam. Az ő szemükben mindegy milyen rangba vagy, ha nem te adod neki a parancsot, akkor senki vagy és pont. Ha én senki vagyok Martin uraság szemében, akkor a szobában történő "bénázásom" is fölösleges információ a fejében, amit mi előbb elfelejt. Sokkal szabadabbnak éreztem magam, amikor kiléptem a teremből. Felcsippentettem fülemre a kütyüt, és mosoly terült el arcomon, amikor óvatosan megpaskoltam a zsebem, amelyben már az elkobozott eszköz lapult. Lehet végre elkaplak, Hale – vigyorogtam magamba, majd lendületesen indultam kifelé.
Nagyon kíváncsi vagyok, mit tud majd meg a külső vonalon!!! Dariora is kíváncsi vagyok, hogy vajon ellenség lesz-e, vagy barát. Szépen kerekedik a történet.
Találtam egy apró dolgot: a Darioval való találkozáskor az elején Helen tegezi, majd hirtelen magázni kezdi. Persze te tudod, melyiket akarod, nekem valahogy természetesebb, ha tegezi, talán azért, mert Hale is tegezi őt.
