Fejezet Aznap éjjel különösen közelinek és nagynak tűnt a hold. Óriási árnyakat vetettek a tárgyak az utcába. A lámpák jó ideje nem égtek erre felé,így a közelbe nem is volt más fény forrás. Az utca egyik oldalán régi omladozó falu ház állt,szembe téglás,borostyánnal futatott fal húzódott végig az utca egész hosszában,ugyanis a fal mögött a város vonat állomása volt található. Akik itt laktak már hozzá szoktak az éjféli vonat füttyhöz,mozdony kerék csikorgáshoz. Most is éjfél körül lehetett amikor is az egyik ház első emeleti ablakából egy kis fiú nézett ki rajta. Derékig ki hajolt és úgy nézelődött jobbra,balra mintha várna valakit. -Alex csukd be az ablakot! Érkezett az utasítás hátulról. A kisfiú engedelmeskedett,vetett még egy utolsó pillantást a kihalt utcára majd be hajolt és be zárta az ablakot. A hang a gyerek édesanyjához tartozott, a közeli viszony le tagadhatatlan volt, a meg szólalásig hasonlítottak egymásra. Sötét barna szem és haj,kerek arc és mélyen ülő szempár volt az övék. Az ablak közelében fekvő ágy szélén ült az asszony és rá gyújtott egy cigire. Alex csak most vette észre,hogy anyja szeméből könny csorog. Közelebb lépett,hogy megsimogassa édes anyja kezét,de az rá se pillantott csak meredt a sötét sarokba. A szoba kicsi volt és sötét,valahol a másik szobából a tv zaja szűrődött át. A kis fiú,hogy jobb kedvre derítse az asszonyt nyálával ragasztott zsebkendőket az ablakra,hogy el takarj anyja arcát a hold fénytől. Gondolta ha nem világit a szemébe a hold nem fog sírni. Édes anyja mit sem törődve fia csíny tevésével keresztbe tett lábal ült és meg törölte le gördülő könnyeit. Ekkor hangos durranással ki vágódott az ajtó,és egy köpcös alak lépett be rajta. A sötétben nem látszódtak a vonásai csak a sziluetje. -Most mit csináljak veled?hm? Egyik kezét csípőre téve a férfi és párlépésnyire meg közelitette az asszonyt.Az nem válaszolt,szobor módjára ült tovább és mélyen kifújta a dohány füstöt. A férj,ugyanis ő volt alex apja most bele hajolt felesége arcába és onnan várta a választ. CSATT…A hatalmas pofont el szenvedett nő szájából ki repült a cigi és a vér az ajkárol végig folyt az állán. Az újabb támadástól tartva hátra dőlt két könyökére támaszkodva és onnan nézett föl férjére. -Elmész a házból,itt nem maradhatsz! Meg értetted? A nő nem válaszol. Fia épp úgy kővé dermedve nézte az eseményeket mint édes anyja. Most már nem ragasztotta a zsebkendőket,le mászott apró kis lábaival a párkányról és édes anyja mellé bújt az ágyon. Most,hogy az ablakon át be szűrödött hold fény rá vetült a férfi arcán látszott,hogy a csönd nem volt ki elégítő válasz úgy hogy egyik lábával a nő és a gyerek közé lépett meg ragadta felesége haját és úgy kérdezte meg. -MEG ÉRTETTED? Üvöltött a nő arcába. -Meeeeggg. Adta meg a várt választ. Férje rántott még egyet a nő haján majd el engedte. -Jó, akkor holnap már mehetsz is,vagy meg öllek! -HAGYD BÉKÉN ANYUT! Pattant fel Alex az ágy tetején,de még így is csak a férfi mellkasáig ért! Apja némán végig mérte fiát majd kifele menet valami olyasmit motyogott ha akar ő is mehet az anyjával és hangosan be csapta az ajtót maga mögött. A nő még hosszú másod percekig abba a pózban hevert ahogy férje hagyta ,majd végül fia törte meg a csendet -Itt a zsepi anya. Az Asszony elvette és meg törölte arcát,majd némán fel állt és most ő sétált az ablakhoz. Most vette csak észre fia fény vissza verő „védő pajzsát” azt hang nélkül egy mozdulattal leszedte az ablakról és ki nyitotta azt. A kis fiú sajnálta édes anyját de azért kicsit örült is hogy fenn maradhat sokáig,ha veszekedés van, és az mostanában ha jól emlékszik majdnem minden nap van. Ilyenkor sokáig nem kell aludnia ugyanis nincs aki ágyba parancsolja. Húga lori és öccse kevin ugyanis még nála is kissebek voltak. Ő volt a legnagyobb egész pontosan hat éves volt ezt azért is tudta olyan jól hiszen jövőre már iskolába fog járni és ez egy olyan dolog amit minden hat éves számon tart. Lori úgy négy éves forma lehetett Kevin pedig még karon ülő volt. Ők voltak Brightmoorék, hosszú évek óta itt laktak,viszont az apa Id. Alex Brightmoore modorából a szomszédok hamar levonták a következtetést jobb távolról elkerülni ezt családot. Persze köszöntek ha véletlen össze futottak a lépcső házban vagy éppen el eresztettek egy hogy van mr.brightmoor-t ? De ezzel ki is merült a jó szomszédi viszony. Történetünk ezen a szomorú estén veszi kezdetét,Alexnek fogalma se volt,hogy különös dolgoknak lesz a tanuja. Az asszony ki tudja mióta nem szólalt meg és a sírás is rá forrt a torkára ezért mikor beszédre nyitotta száját az el csuklott és rekedt volt. -Gyere ide Alex. Kérte fiát az asszony félig ki hajolva az ablakon. A fiú is ugyan így tett de neki nem ért le a lába a földre. - Van kedved sétálni? A gyermek arca most majdnem olyan fényesen fel ragyogott mint a hold. -Most? kérdezte tágra nyílt szemekel. Az asszony némán bólintott és el eresztett egy halvány mosolyt is. Alex fülig érő szájjal le ugrott a párkányból és már rohant is volna a másik szobába a ruháiért. Anyja azonban hamar el kapta a karját és mutató ujját az ajkára szorította. -Psszz…Csititotta fiát a nő. Apu nem örülne neki ha meg tudná. Suttogta az asszony. A kis fiú bár izgatott volt,(ebben a napszakba soha nem sétált még) de érezte a helyzet komolyságát úgy hogy csöndbe nézett anyjára. Mindketten pizsamában voltak már, a sarokban lévő ruha kupac alól elő bányászott egy kis pulóvert és rá húzta fiára,bele bújtak a papucsukba a nő is magára terített valami köntös félét és az ablakhoz léptek. - Előbb én megyek. A nő ki mászott az ablakon két kezével lógatta le magát lába egy más fél méterre lehetett a földtől, elengedte a párkányt. Az eséstől kissé hátra tántorodott de talpon maradt. -Gyere..Tátogta némán a nő,és karját fia felé nyújtotta. Alex ki mászott az ablakon,be csukta szemét bízott anyjába de azért jobb volt nem látni a mélységet,végül el rúgta magát és pont az asszony karjaiba landolt. -Most gyere siessünk..Meg fogta a kezét és sietős léptekkel el indultak az utca vége felé. A sikeres szökés és a kései séta úgy fel villanyozta Alexet, hogy bár rég aludnia kellene az biztos volt,jó darabig most nem bír majd. Nem tudta hova mennek de nem akart kérdezősködni,inkább próbálta tartani a tempót. El haladtak az állomás előtt egy régi posta mellet majd kis idő után el értek egy parkhoz,körbe padok és kis bokrok a közepén egy hatalmas templom ált kísérteties meg világításban. Egyáltalán nem értette miért jöttek ide az éjszaka közepén de még most se mert kérdezni. Anyja talán ki találta fia gondolatait és le guggolt hozzá. - Most be megyek oda,de te ide kint maradsz és le ülsz az egyik padra. Megjegyezted hogy jöttünk igaz? Alex némán bólintott. -Jó, akkor ha azt mondom fuss akkor te el futsz meg sem állsz egészen hazáig,meg értetted? -De anya..kezdet volna bele Alex, de anyja meg ragadta fia karját és meg szorította azt így adva nyomatékot szavainak. -Meg értetted? -Meg. Komorodott el a kis fiú és le hajtotta fejét. -Akkor jó. Mondta az asszony és homlokon puszilta őt. A nő fázós léptekkel el indult a templom felé fel sietett a bejárathoz vezető lépcsőn majd el tűnt benne. Most már Alex is fázott és egyáltalán nem örült hogy, egyedül ücsöröghet egy templom kertjébe éjszaka tök egyedül. Néha fel kapta fejét egy-egy zajra de egyik se anyja volt,hol egy kis madár zörgette meg az ágakat vagy csak a szél játékát hallotta. Aztán ki tudja menyi idő telt el így a feszült várakozással, de hirtelen több dolog is történt. A templomot meg világító lámpák hangos pukkanással ki aludtak sötétbe borítva az egész parkot, ezután édes anyja sikolya hangzott fel valahol a templom mélyéről. Alex összerezzent,egy másod percig habozott majd szaladni kezdett a hang irányába. Felfelé rohant a lépcsőn amikor újabb sikoly rázta meg a parkot. -Anyaaa, kiabálta sírástól el csukló hangon Alex. A templomba érve a következő kép fogadta. Anyja az oltár előtt térdelt,furcsa mód a gyertyák(amiből jó sok volt) lebegtek az asszony és a padok fölött és meg szokott narancssárga színük helyet most kéken ragyogtak fényüket rá szórva mindenre a templomban. -Áh, Alex gyere,kerülj beljebb. Szólította meg egy ismeretlen férfi hang. -Nincs mitől félned. Alex nem látta ki beszél hozzá ő csak anyját látta még mindig térdepelve és monoton szipogásba burkolózva. Bár a fiú halálra volt rémülve még is tett néhány bizonytlan lépést előre. -Anyu? Jól vagy? Kérdezte óvatosan majd még néhányat lépet előre a sorok között. -Semmi baja. Egy fekete csuklyás,alak lépet ki az egyik sötét sarokból. -Csak beszélgettünk. Nevetgélt az árny alak. Furcsa mód Alex nem ijedt meg tőle,oda rohant anyjához hóna alá nyúlt és próbálta fel segíteni őt,de az aléltan a földön maradt. Bár a templomban voltak most erős szél támadt ott,meg táncoltatva a kék lebegő gyertyákat. A sötét kámzsás alak egy szempillantás alatt ott termet mellettük és a kis fiú fülébe súgta. -Most már ő hozzánk tartozik. Nevetett ismét,de ez most valahogy más volt egyszerre szólt minden honnan egyre mélyebben és visszhangozva,mintha a falakból is áradna a túlvilági kacaj. Ettől már tényleg meg ijedt Alex,kétségbe esve rázta anyját és szólongatta őt. Az ijesztő árny ember ettől még jobban rá kezdett a szél is fel erősödött és el fújta a gyertyákat korom sötétségre ítélve Alexéket. A kis fiú már nem bírta tovább keserves zokogásba tört és át karolta anyja nyakát és be hunyta szemét. Ekkor valami forróhoz ért a keze. Egy nyaklánc volt az ami most tűzvörösen izzott anyja nyakába. Talán fia sírása zökkentette ki bódult állapotából az asszonyt,de az most meg újjúlt erővel szökkent talpra. Kivette nyakából a láncot és maga elé tartotta azon egy nap alakú medál lógott ami láncától eltérően narancssárgán világított,mintha nap sugarakat szórt volna. A fény meg világította a csuklyában rejlő arcot és amit ott látott Alex attól még sírni is el felejtett. Egy öreg aszott arcú,mintha legalább ezer éves ember bújt volna meg alatta. Szemei éjfeketék voltak,a fénytől grimaszolva előbújtak szájából hatalmas véres fogai. Karját felemelve takarta arcát. -Takarodj vissza a sötétbe. Kiabálta az asszony. Még közelebb tolta a medált a lény arcába. Alex anyja ruháját tépve próbált hátrálni,a nő le se véve szemét a szörnyetegről,le guggolt fiához és fél karjával az ölébe vette őt. -Soha nem megyek vissza! Most a feje fölé tartotta a medált aranyszínbe vonva mindent körülöttük és hátrálni kezdett a kijárt felé. A lény mordult egyet és követte őket tisztes távolságból. Amint ki értek a templomból a medál el vesztette tündöklő fényét és az asszony rohanni kezdet karjában a gyerekkel a parkon át. Alex látta ahogy a lény suhanva közeledik feléjük. -Anyaa itt van mögöttünk! Siránkozott és anyja vállába temette arcát.
