Egy kormányos naplója

- Stark Rubinton, álljon fel! – Hallatszott Foxtol város főbírájának határozott hangja. Az elém tárt bizonyítékok és a kikérdezett tanúk vallomásai alapján, vádolom önt: kalózkodással, rablással, fosztogatással és 68 ember meggyilkolásával. Ez év Június 12. napján, szürkületkor, ön és legénysége, Szorodon nevű hajójukkal megtámadták az Ertorusz szállító hajót, amely Foxtol város tulajdonában áll. Kegyetlen módon lemészárolták a tiszteket és a legénységet. Ugyanezt tették a kísérő hajó személyzetével is, majd a zsákmányolt hajókat a rejtekhelyükre vontatták. Az éjszakai vihar miatt hajnalban, városunk flottákat küldött az Ertorusz megsegítésére. Hosszú kutatás után, Isten segedelmével felfedezték a rejtekhelyként szolgáló szigetet. Vádlott, tud-e mentségére felhozni bármit, ami érdemben megmásíthatják az eddigi vádak megalapozottságát?

A kapitány megtörten, lehajtott fejjel válaszolt.

 – Nem, uram.

- Az ön mellé kirendelt védelem kíván felszólalni?

- Igen! Tisztelt Bíró úr, szeretném önnek megmutatni ezt a naplót. Oda vinném, ha megengedi.

- Engedélyezem a védelemnek, hogy egy tárgyi bizonyítékot bemutasson.

A kirendelt ügyvéd egy vaskos, barna bőrkötésű, csatos könyvet helyezett el a bíró előtt.

Hosszasan magyarázott valamit a bírónak, de olyan halkan, hogy senki nem hallotta a teremben. A tárgyaláson jelen volt, Olhaman Goddan, Foxtol város újonnan kinevezett kormányzója is. A kormányzó többek között a kalózkodás és a bűnözés visszaszorítására tett nagy erőfeszítéseket az új válságkezelő programjában. A bíró végig hallgatta a védelmet, majd felállt.

- Új bizonyíték merült fel az ügy kapcsán, ezért a tárgyalást berekesztem. A vádlottat őrizetben tartjuk a tárgyalás elnapolásáig, amely holnap 14 óráig tart.

A kalapács nagyot koppant. A bírák kivonultak a tárgyaló teremből, majd a vádlottat elvezették a cellájába.

Harminc lépcsőfok vezetett le a város alatti börtönbe. Belépett a cellájába, és mögötte döndülve zárult a vaskos kovácsoltvasból készült cellaajtó. A folyosón pislákoló fáklyák fényében, látta a sarokban lévő szalmakupacot, amelyre lepihenhet.

Megtörten, kimerülve rogyott le rá, és arcát kezeibe temetve nagyot sóhajtott. Egész életében vesztes volt, és most kivégzik, mint egy kóbor kutyát. Úgy érezte igazságtalanul bánt vele a sors. Édesanyja meghalt, amikor ő született. Édesapja bánya katasztrófa során veszítette el életét, ekkor nyolc éves volt. Senkije nem maradt. Egy tolvajbanda vezére lehetőséget látott benne, így befogadta. Tolvajlásra, csalásra tanította némi élelem fejében. Hamar felülkerekedett igazságérzete és apjától örökölt becsületessége. Megszökött. Egy tanyán keresett munkát tíz évesen, ahol befogadták. Földeken dolgozott és az állatok körül segédkezett. A gazdák megszerették, becsülettel, derekasan dolgozott. Beadták egy cipész mellé tanulni és fizették a taníttatását. Később már saját keresetéből fizette a tandíjat egy kovács mellett. Dolgozott konyhán, kitanulta az ácsmesterséget is, míg végül hajóácsként töltött hosszabb időt egy műhelyben. Próbautakon megszerette a tengert. Itt tanult meg halászni, és a fedélzeten is megállta a helyét matrózként. Huszonévesen kormányos lett. Hosszú évekig járta a vizeket, amíg el nem sajátította a hajózás rejtelmeit, minden téren. Mindhiába. Okos volt, gyorsan tanult, pontos és megbízható, de ez kevés volt azokhoz az emberekhez képest, akiknek jobb volt a „hátszelük” egy jobb pozíció betöltéséhez. Lassan ahogyan korosodott, megtört a lelkesedése. Haraggal töltötte el a korrupció, mely falait nem tudta áttörni. Idővel átlátta az akkori városvezetőség önérdekű politikáját, amely végül ilyen válságos helyzetbe taszította e kis sziget népét.

Az anyaország nem törődött a számára gazdaságilag és politikailag jelentéktelen sziget lakosaival. Az emberek éheztek, a bűnözés elhatalmasodott egészen addig, amíg már nem volt mit lopni.

 Rubinton ekkor döntött úgy, hogy felcsap kalóznak. Maradék pénzéből épített egy kicsi, de igen gyors hajót: Két árboc, tizenhat ágyú, épp elég rakodó tér a zsákmánynak. A helyi kocsmákból kerített alvilági alakokat legénységnek. Még korábban felkarolt egy tízéves körüli gyermeket, aki tolvajtanoncként próbálta túlélni ezt a kegyetlen világot, csak úgy, mint annak idején, Rubinton is. Lujdin egy idő után mostohaapjaként tekintett a kapitányra. Rubinton úgy érezte sorsuk kísértetiesen hasonlít egymásra, ezért fiaként nevelte a gyermeket. Mostanra a legkitűnőbb kormányos vált belőle. Járták a vizeket. A frissen szerzett tapasztalatlan legénység néha lázadozott a zsákmány hiánya miatt. Ilyenkor lekötötte őket munkával. Találtak egy kis szigetet ahol volt édesvíz és egy kevés művelésre való föld. Rubinton felhasználva régi tapasztalatait, létre hozott egy kis önellátó falut. Kevés ültetvény és állattartás. Valójában egész jól eléldegéltek, csak az áhított nagy zsákmányokat nem sikerült becserkészni. A banditák megtanultak, fegyvert kovácsolni, ruhájukat is maguk varrták egyforma díszítéssel, amely összetartozásukat jelképezte. Unalmukat és túlbuzgó tettvágyukat így kötötte le a kapitány. Egyszer sokáig vártak egy állítólagos könnyű prédára a tengeren. Élelmük fogytán volt, csak úgy, mint türelmük. A lázadás suttogása már már hangorkánná erősödött a hajón. Ekkor vezérük megmutatta, hogyan lehet rögtönzött halászhálót készíteni és halat fogni. Sikerült egy összetartó egységet kovácsolnia a csürhéből, ezen egy év alatt. Kinézete miatt amúgy is tisztelték őt. Magas, testes, gyors mozgású ember, kitűnően kovácsolt pengékkel az oldalán, amiket tudott is használni. Enyhén gömbölyded pocakja árulkodott arról, hogy nem veti meg a sört és a rumot. Kemény, határozott és mégis emberséges jelleme tökéletesen harmonizált tekintélyt parancsoló kinézetével. A kalóz szakmában eddig nem volt sikeres, de jól eléldegéltek, egészen addig az elátkozott napig, amikor az egyik embere, véletlenül kihallgatott egy beszélgetést egy kocsma mögötti istállóban. Nagyon értékes rakománnyal tartottak hazafelé a kormányzó által kiküldött felfedező hajók. Egy hét múlva várták az érkezésüket. Nem sikerült megtudni, miféle kincsekkel volt megrakva, de az egyértelmű volt, hogy itt az alkalom. A kapitány és a legénysége, késlekedés nélkül felkészítették a hajót, és kifutottak a tengerre. Biztonságos távolságra túl haladtak a prédán és hátulról cserkészték be őket. Nem régen eladták az ágyúkat a hajóról. Élelmet, bőrt és szerszámokat vásároltak az árán. A legénység büszkén feszített a vadonatúj bőr csizmákban és ruhaneműkben, amelyeket maguk készítettek az anyagokból.

Az emberei neki szegezték a kérdést, hogyan támadnak ágyúk nélkül. Rubinton elmagyarázta, hogy eddig sem találtak kicsi tűzerejű hajókat, amiket érdemes lett volna megtámadni. A hajó szélsebes lett az ágyúk terhe nélkül, csellel fel kell jutni a hajókra és közelharcot vívni, amiben már igen gyakorlottak voltak. Azon a bizonyos napon sikerült az Ertorusz mellé kerülni az esti félhomályban. A közelgő vihar ólomszürke fellegei segítették a lopakodást. Megcsáklyázták, pallókat vetettek át és pillanatok alatt elfoglalták a hajót. A dolog azért is volt ilyen sikeres, mivel a legénység szanaszét hevet holtan a fedélzeten. Nem volt idő a csodálkozásra, a vihar már a nyakukban volt. Rögzítették a három hajót libasorban, kiosztották a minimális személyzetet a navigáláshoz és elindultak a rejtekhelyük felé.

Egész éjjel az életükért küzdöttek, kora hajnalban érték el a nyugodtabb vizeket, és ájultan rogytak össze, amikor már úgy érezték, hogy biztonságban vannak. Alig pihentek pár órát talán. Kiabálásra ébredtek. Fegyveres, egyenruhás katonák rugdosták fel álmukból és terelték egy hajó aljába őket. A kimerültségtől és a meglepetéstől birkamódjára engedelmeskedtek. A hajó dohos rakterében kábultan megadták magukat az álom parancsának. Mást egyelőre úgysem tudtak tenni.

Egy rúgás a bordáján, ébresztette fel Rubintont. Kábán és értetetlenül nézett a felette álló egyenruhás katonára.

– Szedje össze magát, tisztálkodjon meg. Egy óra múlva átkísérem a tárgyalóterembe.

- Közölte az őr, és egy tányér kását tett a rab mellé, majd bezárta a cellaajtót.

A kapitány végiggondolta az életét, gyermekkorától egészen idáig. Milyen csúfos véget ért az élete küzdelme. Majd elszenderedett, mielőtt feltehette volna magának a kérdést, hogy érdemes volt-e a becsület útján járni. Netán ha kiskorában mégis kitanulta volna a tolvajlást, és más alvilági szakmákat, most nem ülne itt egy cellában. Talán a világ egyik legrettegettebb kalóz kapitánya lehetett volna. Evett egy keveset majd megmosdott és várta az őrt.

A tárgyaló teremben kétszer annyian voltak, mint tegnap. Feszült csendben várták az ítélethirdetést. A bírák is elfoglalták helyüket. A főbíró felállt:

 –Kéretem az első számú tanút, Harton Tob urat kihallgatásra.

A hátsó padsorból egy magas, szikár férfit vezettek a tanuk padjához. Vagyis támogattak, mivel láthatóan nagyon rossz egészségi állapotban volt.

-Harton úr! Ön volt az Ertorusz nevű szállító hajó szakácsa a felfedezőúton?

- Igen, bíró úr - Felelte akadozva.

- Az ön egészségi állapota a visszafelé tartó úton meglehetősen megromlott. Ezen körülmény figyelembe vételével kérem, mondja el nagyon röviden mi okozta ezt.

- Gond nélkül hajóztunk hazafelé, megtéve az út kétharmadát, amikor a legénységen járvány tört ki. Hánytak és maguk alá piszkítottak, napokig iszonyatos görcsös kínok közt szenvedtek, míg ki nem lehelték lelküket. Volt olyan, aki nem bírta a kínt és átvágta az ütő erét vagy épp a saját torkát. Én szakácsként tudtam, nem érintkezhetek senkivel, nem ihatok, nem ehetek és talán túl élem. Nem tudni honnan származott a kór. Magamra zártam a konyha ajtaját és elégettem minden ehetőt, kidobáltam mindent az ablakon. Végül az ajtó kulcsát is, nehogy rávigyen a kísértés, ha már nem bírnám étlen-szomjan. Néhány napig szenvedtem nagyon a szomjúságtól, de elájultam hála az istennek. Azután már városunk felcserénél tértem magamhoz egy ágyban.

- Köszönöm! Kérem, szállítsák vissza a tanút, a gyengélkedőre.

- Felolvasom a szakértői véleményt, amely megállapítja, hogy az Ertorusz legénységének halálát mi okozta. A kormányzó úr által szervezett expedíció során nagy mennyiségű guanót találtak és rakodtak be a hajóba egy távoli szigeten. Az ivóvíz nem megfelelő módon volt tárolva, így a több tonnányi madárürülék megmérgezte azt. Valószínűleg lapátolás közben a felszálló por került a rosszul lezárt hordókba.

A Sorodon legénysége vegyes érzelmekkel kereste Rubinton tekintetét a vádlottak padján ülve. A Kapitány azonban az ég felé emelte tekintetét és valószínűleg a teremtővel kereste a kapcsolatot, hogy több tonna madár ürülék miatt kerültek ekkora slamasztikába: A bíró folytatta.

- A legénység pusztulása után talált rá a Sorodon a bajba jutottakra. Életük kockáztatásával óriási vihar közepette vontatták mindkét szerencsétlenül járt hajót csendesebb vizekre.

Felemelte a vaskos, barna iratköteget, amelyet a védő adott át neki.

- Ez a Sorodon kormányosának személyes emlék irata, amelyet attól a pillanattól kezdet el írni, hogy Rubinton kapitány kimentette az alvilági tolvajok karmaiból, és megtanította írni, olvasni a megtévedt gyermeket. A napló még számos tanúbizonyságot ad Rubinton kapitány jó tetteiről. Csakhogy néhányat említsek: a legénységet, akiket szintén az alvilágból mentett ki, becsületes szakmára nevelte. Bőr ruhaneműk készítése, szakács, kormányos, hajóács, fegyverkovács és még sokat sorolhatnék. Nem egyszer a bibliából való idézetekkel tartotta az elkeseredett embereiben a lelket.

Az újonnan meghallgatott tanuk, és felmerülő bizonyítékok alapján a bíróság meghozta döntését. A vádlott nem bűnös, szabadon távozhat embereivel. A kalapács nagyot koppant.

Rubinton szédelegve elindult a kijárat felé. Emberei hitetlenkedve nézték az ajtóban az őröket, de mivel senki nem mozdult feléjük követték a kapitányt. A bírósághoz vezető hosszú lépcsőfokok alján a kormányzó lépett a kapitányhoz.

- Uram, engedje meg, hogy meghívjam szerény hajlékomba vacsorára. Szeretnék önnel beszélgetni. Amint azt tudja, városunk nagyon nehéz helyzetben van. Elképzelések, ötletek vannak. Néhány hónapos kormányzásom alatt is sikerült csekély eredményeket elérnünk. Szükségünk lenne ilyen jó képességű, találékony emberekre, mint ön. Engedje meg, hogy felajánljak egy tanácsadói állást a hivatalunkban. Kérem, gondolja végig. Természetesen nemleges válasza esetén is szívesen látom vendégül.

A kapitány lerogyott a lépcsőre és tenyerébe temetett arcáról könnyek csordultak le. Az emberei közben háta mögött fegyelmezetten állva várták az utasításait.