Elmúlt a nyár, eljött az ősz, az elmúlás. A fán sírnak a levelek, mert el kell búcsúzni az ágaiktól, akit nagyon szeretnek.
Ha majd nekünk is eljön a vég, arra sem lesz idő, hogy el búcsúzzunk egymástól. Majd tegnappá válik a ma, és a szerelem is emlékké fakul.
Mert az általunk szőtt boldog szerelmet, egy pillanat és elveszi tőlünk a halál. Ha a bánatban és gyászban, eszedbe jut, ahol együtt jártunk, sírtunk, nevettünk, és nagyon szerettünk.
Akkor hiába halok meg, a szívedben mindig élek, nem leszek jeltelen. Mikor az érzelmek mindenkinél el vesznek, és a szívek mindent elfednek. Te mindig tartsál meg engem tegnapnak, örök szerelemnek. A szívedbe szomorú gyásznak, örök emléknek.
