Hogyis ne lehetne a túlvilágról, vagy azok egyikéből előkeríteni az ott lévőket? Mindenki ott van, illetve ott lesz valamikor, akit valaha ismertünk, ismerni véltünk, vagy vágytunk az ismeretségére. Senki sem marad e dimenzióban örökké, ahol mi élunk, legalábbis a hosszú időszakok, melyeket itt töltünk, időnként megszakadnak, es saját akaratunkból, vagy a körulmények tőlünk független alakulásából kifolyólag máshol kell folytatnunk létezésünket. A más dimenziókból való "áthallások" folyamatosak, és összefüggenek más lelkek utánunk való - őszinte, vagy becstelen - vágyódásával.
Talán mindenki volt már olyan lelkiállapotban, hogy elvesztett valakit, akit szeretett, vagy fontos volt számára, és ez a valaki egyszerre annyira tisztán jelent meg emlékképeiben, hogy azt hitte: kapcsolatban van az illetővel, s az illető nem halhatott meg. Ez lehet saját agyi hullámaink, hatodik érzékünk önkéntelen munkájának is eredménye, mely folyton pásztázza az étert, es tudat alatt keresi a kapcsolatot azokkal, akik sokat számitottak nekünk. Vagy lehet, hogy maga a másik dimenzióban, másik vilagban létező lélek kezdeményez, aki már fizikailag nincs köztünk, de lelkileg maximálisan velünk lehet, ha úgy hozza számára a sors.
Végül is szerintem jobb nyugton hagyni a "másik oldalon" lévőket, s bár szeretjuk kikérni véleményüket, s főleg, miutan közeli hozzátartozóinkat legalábbis e földi életünk végéig - haláluktól függetlenül - mindig magunk mellett tudhatjuk, nekik már kijár a pihenés, mert ebben a létben egyelőre végeztek. Erővel, s ráhatással is kierőszakolhatunk talalkozasokat velük, s hiszem, hogy ezt - akaratosságunk mértékétől függően - még fizikai síkon is tapasztalhatjuk, bár nem hinném, hogy ezzel a kedvükben járnánk. Mert ahogy a mélyen alvó, álmodó ember is megrémül ha hirtelen felebreszti valaki - még ha az elkövető legfontosabb szerettei közé is tartozik -, ő sem veszi jó néven, hogy nem csak behatolunk tőlünk elzárt magánszferájába, de ki is hurcoljuk magunkkal. Ki, a fényre, ahol jogos bosszússágot érezhet önzésünk miatt, ahol esetlen bolyongásra kényszerítjük egy számára veszélyeket rejtő világban, melyet már jó ideje elhagyott. Félelmetesek ők ilyenkor, mert olyasvalamit kell tenniuk, amit nem szabad akaratukból tesznek. Nem csak számunkra kísérteties a másvilág, az oda való időszakos atlépés - számukra ugyanolyan megrázó e világunk tapasztalata, ahol legalábbis már semmi keresnivalójuk nem lenne.
