Természetesen definiálni kell először, hogy ki mit ért birtoklas alatt. Ha ez sikerült, és amennyiben sokak példája es saját ötleteim efogadhatók, akkor könnyen beláthatjuk, hogy ebben az életben csakis az időtlen, illetve a kézzelfoghatatlan dolgokat birtokolhatjuk. Természetesen nem biztos, hogy egyáltalan van értelme a birtoklasnak mint cselekedetnek, és az sem, hogy van jelentősége magának e fogalomnak.
Ha felszabadítjuk magunkat az általánosan bevett nézetek szorító fogása alól, miszerint elsősorban anyagi javakat, más embereket, es hatalmat birtokolhatunk es kell birtokolnunk, akkor eljutunk oda, hogy ennek legalábbis az ellenkezője igaz. Egyfelől a kézzel fogható dolgok jelentősége eltörpül a szellem, a lélek, a végtelen, s a kozmosz láthatatlan magasságokba fölénk nyúló tornyai mellett. Másrészt, még ha birtokolhatnánk is a fent emlitett - általános elfogadottságnak örvendő - dolgokat, s e birtoklásnak volna is valamiféle lényegi haszna, vagy értelme, azzal kell szembesülnünk, hogy e "versenyben" e dolgok megszerzése (és megtartása) iránti törekvésünkben nem vagyunk egyedül. Ezzel szemben az időtlen, igazán értékes, boldogságot, megnyugvást, kiteljesedést, harmóniát, önmegvalósulást elhozó síkok iránti megnyílásunkban senki es semmi sem akadalyozhat meg, ebben senkivel nem kell versenyeznünk, s ezek megtapasztalása számunkra örök ajándék marad. Olyan tudatot, legyen az vállasi, nemzeti, faji, nemi, vagy más, filozófiai síkon értelmezett ideált szabhatunk magunknak, amilyet csak akarunk. Ennek folyományakent tetszőleges múltak vagy jelenek olyan szereplőivel alakíthatunk ki bensőséges kapcsolatokat, néha mélyre hatoló kötelékeket, akik teljesen egyéni, teljes körű, visszavonhatatlan barataink lesznek.
Senki sem birtokolhatja múltat, nagy egyeniségeket, helyszíneket, magát a költészetet, a természetet, a fákat, a patakokat, a tisztasokat, legalábbis úgy nem, hogy az mások számára bosszantú lehetne. Lehet saját tisztasom, es egyszersmind saját birtokommá tudok nyilvánítani egy erdőrészt, vagy valamilyen más, nyugodt pontot a természetben. Teljesen függetlenul a mindenkori földi, evilági tulajdonostól, ida mindig ellátogathatok: a fák mindig állnak, a szellő ugyanúgy fújdogál, s nem állhatja senki utamat, hogy saját birtokomon, mely bárhol is lehet e világon (és rengeteg van belőle) kedvem szerint körülnézzek, magamba szívjam energiáját és símogató, gondoskodó együttérzését, mielőtt visszatérnék mindennapjaim ágas-bogas buktatói közé.
A múltban sokszor olyan ismerősökre, sőt, barátokra lelünk, akikkel sokkal jobban megértjük magunkat, mint barkivel jelen korunkból. Vagy olyasmit hallunk tőluk, amit kortársaink közül még senkitől sem hallottunk, pedig régota ahítoztunk rá. Válaszokat keresve sokszor a múltban leljuk meg amit keresünk - régen tulhaladva vajtuk, elszaguldva mellettük es mit sem sejtvén letaposva őket. A múlt, a történelem olyan birtok, mely örök, s végtelen.
Ezt az írásod megosztom az ÍróPalánta honlapján is, mert úgy gondolom nagyon megérdemli ez az eszmefuttatás, hogy más emberek is lássák. Talán náluk is eléri azt, amit nálam.
Amikor olvastam, elképzeltem magam egy kis erdő szélén, ahol a fűtengerben fekszem és a szél lágyan végigsimítja a testem. A természet zaja dallamosan körülvesz, miközben arra gondoltam; ez az én menedékem.
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
