A pénz világa, és a kiszámolható, megfogható, elmondható, leírható, számba vehetõ, bérbe adható, meghódítható és kierõszakolható világok, dimenziók sokasága is egyfajta csoda, bár ahogy a parazitákat és a leggyilkosabb, legellenállóbb apró élõsködõket is a természet csodáinak mondhatjuk, az ember alkotta "realista", logikus világnézetek sokaságának is jónéhány szépséghibája akad...
Valahogy mindig is úgy éreztem, és a gyerekkor az, amely erre leginkább emlékeztet, hogy a Lényeges dolgoknak semmi közük sincs ahhoz, amit társadalmunk lényegesnek nevez. A lelkek, ahogy Edgar Cayce írta, saját élettel rendelkeznek, és a Teremtõtõl kapták létezésüket, mely örök. Nincs anyagi világ, nincsenek élõlények, nincsenek szisztémák, megérthetõ igazságok, elérendõ óriási áttörések, vagy olyan feladatok, melyeket a Teremtõ már nem rendezett volna el felmérhetetlenül nagy távolságokra tőlünk és korunktól. A lélek tudja, mi a szép, mi a jó és mi igaz. Persze sok az eltévedt lélek. De az nem változtat semmin. Ahogy Joubert írta, "Ne arra törekedj, hogy igazad legyen, hanem arra, hogy igaz légy." A legtöbben arra törekednek, hogy igazuk legyen. Pedig az igazság nem olyasmi, amit bárki is birtokolhat. Az igazságot, a lényeget, az életet már "feltalálta" a Mindenható, s nekünk a világ még megismerhetõ végtelenjében is csak olyan rész-szerepet szánt, melyen nem kerekedhetünk felül. A természet "leigázása", népek vitái, technológiák látszólagos térhódítása, vallási és filozófiai elméletek tobzódása - emberi szenvedéseink mindezen vélt gyógymódjai csak tüneti kezelések, melyek még jobban elmélyítik csalódottságunkat, elveszettségünket, kiszolgáltatottságunkat. A lélek, és legmélyebb ösztöneink adják meg a végleges, megnyugtató válaszokat. Érzelmeink, és érzelmeink nyelve: a zene, a művészet, a csend, és a nyugalom. Mindaz, ami korlátlan, mindaz, ami leírhatja a végtelent, mert onnan származik és oda tart.
