Szóval dimenziókon megyünk keresztül. Folyton utazunk. Elõbb azt hisszük, hogy valami történik velünk, mert azt mondják: megszülettünk egykor, szépek vagyunk, ügyesek, vagy éppen esetlenek és nem annyira említésre méltók. Úgy érezzük, hogy mindenhol egyazon valóság vesz minket körül, melyen kívül nem is létezhet más, s melyet nem is tapasztalhatunk másként. Ez talán az elsõ dimenzió, melyet felfogunk, s melyre késõbb is emlékezünk, mint valami egyedi, megismételhetetlen, és titokzatos idõszakra. Viszont ahogy egyre idõsebbek leszünk, e környezet mindinkább ködbe vész, s - bár azt mondják, idõvel a korai emlékek újra megvilágosodnak - ezért is kell most felelevenítenem a benyomásokat, melyek ekkor értek, hogy megörökíthessek belõlük annyit, amit tökéletlen érzékeim még látni engednek. Így talán tudok némi párhuzamot vonni életem különbözõ szakaszai közt, s az akarva vagy akaratlanul bejárt dimenziókat talán kézzelfoghatóbbá tehetem.
Ma eddig jutotta az energiámból... Tetszetős kis gondolatmenet, aminek várom, hogy olvashassam a folytatását is, de ma már nem vagyok rá képes. Hamarosan folytatom. :D
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
