Szokásainkat meg kell törni, mint minden köteléket, mely bilincsbe köt. Ez nem csak rossz, hanem jó, hasznos szokásainkra is vonatkozik. Nincs olyan tenger, folyó, vagy tavacska e Föld kerekén, mely sokáig ugyanolyan maradna. Az a víz, melyet elzárunk a külvilág üdvösen újító hatásaitól, vagy akár pohárba töltjük, hamar poshadtá, zavarossá válik, vagy még ezt megelőzve párolog el el a semmibe, s olvad úra egybe igazi, szabad tarsaival.
Folytonosan olyan költségeink adónak, s olyan terheket viselünk, melyeket senki sem térít meg számunkra, s ezeket többnyire még magunk sem vesszük észre. Rohanó életvitelünk mellett sokszor elmarad legalapvetőbb igenyeink kielégítése, legyen az anyagi, lelki, vagy transzcendentális jellegű, s e hiányok egyre csak nőnek.
Jóvá tudjuk-e tenni bizonyos cselekedeteink negatív hatásait, ha azokkal ellentétes hatású cselekedeteket is véghez viszünk?
Ahogy nem lehet elképzelni, hogy olyan tevékenységeket, melyeket évszázadokon keresztül majdnem kizárólag férfiak végeztek, hirtelen nők vállalják fel, ugyanúgy dőreség azt gondolni, hogy a tradícionálisan női feladatokat egyszersmind férfiak vehetik át.
Arab számaink közül egyedül a 0 es a 8 olyan, hogy talán a legtovább tart leírni, s bárhol is kezdjük ívüket, ugyanúgy be is tudjuk fejezni ábrájukat, és irányváltoztatás nélkül folytatni is tudjuk azt. Mindkettő a végtelennel kapcsolatos: a 0 a semmivel, mely a végtelen egyik irányába mutat, míg a 8 a határtalan lehetőségek, a mindenség végtelene felé.
Az erős egyéniségek ugyanannyi kárt tudnak okozni, mint hasznot.
A dolgokat érdemes mind szubjektívan, mind objektívan vizsgálni. Néha mindkét esetben messze jut az ember, de sokszor a kettő közt óriási a szakadék.
A dolgok néha összetettnek látszanak, de valójaban nem azok. Máskor meg az egyszerű látszat csal.
Nem az a fontos, hogy milyen hangosan beszélsz, hanem az, hogy mit mondasz.
Sokszor dolgok, melyekre számítunk, megcsalnak bennünket. A palyaudvaron már benn álló vonat - mely nagy valószínűséggel a mi vágányunkra kell, hogy beálljon - megindul, s az ellenkező irányba tart, majd eltínik szemünk elől. Míg leírom e szakaszt, hangos vonatzakatolást hallok - gondolom, ez most már tényleg az én vonatom. De nem. Mindössze egy másik vonat haladt el mögöttem, nem is közel, hanem két vágánnyal lejjebb.
Legnagyobb teljesítményeinket - akár fizikai, akár szellemi területről van szó - akkor érjük meg, mikor képességeink határait feszegetjük.
Ahogy telnek az évek, a nap egyre halványabban süt - még a máskor vakító reflektorok is gyengébb fényt árasztanak.
Sokszor ami kevésnek tűnik, egyáltalán nem az, csak annak hisszük. Érdekes, hogy ha visszatekintünk a legfelemelőbb es legnagyobb boldogságot hozó eseményekre, akkor azt látjuk, hogy ezek akkor nyújtják a legnagyobb élményt, ha még csúcspontjuk, beteljesedésük előtt, vagy e ponthoz észrevehetetlenül közel érnek véget. Ha a csoda tovább tart, árthat is. Így hasonulhatnak a minden porcikánkat megrengető, teljes lényünket alapjában átjáró jelenségek minden más szenvedéshez, melyek romba döntenek, elemésztenek, kárhozatra ítélnek.
Ki mondta, hogy egyetlen vitorlával nem lehet átszelni egy egész óceánt - hogy fél kézzel nem lehet legyűrni egy óriást - hogy egy halovány, még gondolatnak sem nevezhető suggallat akár fél életünkön repíthet át, s hihetetlen tájak bebarangolása folytán végül saját magunk ismeretlen mélységeibe is eljutunk?
Aki sokat eszik, egyszer maga is étek lesz - aki sokat küzd, maga is fegyverré válik - aki sokat pakol, maga is egyszer elszállíttatik - aki sokat beszél, egy idő után közhellyé változtatja magát - aki mindent meg akar úszni, végül semmit sem úszik meg - aki túlságosan rendszerető, eziránti törekvése őt magát is géppé teszi - aki mindig csak rohan, azt egyre csak lehagyják - aki sosem áll meg, egyszer csak megbénul - aki túl sokat ad a külsőségekre, idővel maga is a perifériára kerül, s külsőséggé válik - aki sosem akar felnőni, örökké gyerek maradhat - aki mindig türelmetlen, sosem ér célt.
Hogyan is dobhatnánk el múltunkat, ha mindenünk arra épül, s mi magunk is erre építünk mindent?
Minden idő előtt, időben, vagy későn történik - az emberek is így oszlanak meg.
Saját, kicsiny, tiszavirág-életem semmit sem számít a múlt mélységeivel szemben
Unalom. Fontosabb, mint gondolnánk.
Néha láthatatlanná kell válnunk, hogy kívülről szemlélhessünk eseményeket. Máskor meg olyan helyzetekben is hatást kell gyakorolnunk, ahol elvileg semmi keresnivalónk sincs.
Hitvallás. Először a világra segít minket egy láthatlan kéz, egy gondolat, egy akarat. Eztán beilleszt minket a szülői, vagy nevelői gondoskodás sorában egy számunkra jól-rosszul kijelölt helyre. Csak akkor teszünk valamit először mi magunk, egyedül, a saját akaratunkból, amikor rádöbbenünk helyzetünkre. Egyszer eljutunk oda, hogy túllépünk saját szerepünkön, és rátalálunk igazi hitvallásunk ösvényére, mely néha alapjaiban elválik az addig vélt saját hitünktől.
Nos... Nagyon jók ezek az aforizmák. Minden egyes bekezdés tetszetős és valóban valami erkölcsi vagy bölcseleti gondolatmenetet fejez ki. Nekem tetszenek, de ekkora mennyiségben kicsit sok(k) volt. Még a közepénél sem tartottam, mikor már nem is tudtam, mi volt az első, de emlékeztem rá, hogy tetszett.
Személy szerint örülök, hogy megtaláltad ezt az oldalt, mert az írásaiddal teljesen új színt hoztál el nekünk. Igaz ez még csak a második a "Gondolatok" sorozatodból, amit olvasok. Remélem, nem gond, hogy sorozatnak nevezem, de láttam, van még fent belőle néhány rész.
Folytatom is tovább! Részemről ez az írásod is megérdemli az 5 csillagot!
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak. [ Regisztráció | Belépés ]
